Még csak harmincas éveikben járnak, de már nagyszülők

S. Z. | 2021. Október 05.
Az emberek alig hiszik el, hogy az unokájukkal sétálnak a harmincas éveikben járó nagyszülők.

Még csak a harmincas éveik közepén járnak, de ők lehetnek Anglia legfiatalabb nagyszülői, miután a 17 éves lányuknak gyereke született.

Jenni Medlam 17 éves tinilány volt, amikor világra hozta a kislányát. Az akkori barátjával aztán szakítottak, és később összejött Richarddal, aki apjaként viselte a gondját a gyereknek. A Hullban élő pár azóta már felnőtt, Jenni 34, Richard 35 éves.

A 17 éves lányukkal viszont ugyanaz történt, mind az édesanyjával. Két éve van együtt egy fiúval, nemrégiben pedig megszületett az Isla-May nevű gyerekük, így a harmincas éveiben járó pár nagyszülő lett.

A fiatal nagyszülők gyakran viszik sétálni az unokájukat, az emberek pedig megdöbbennek, amikor megtudják, hogy nem az övék a gyerek.

Amikor elmagyarázzuk nekik, hogy igazából már nagyszülők vagyunk, szinte sokkot kapnak. A legtöbb ember el sem hiszi, amikor elmondjuk nekik az egészet

– meséli Jeni, aki megérti, hogy az emberek meglepődnek. Persze eleinte nekik is szokatlan volt a helyzet, de most már nagyon szeretik az új szerepüket nagyszülőként.

(LadBible)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Jimmy Conover)

Fiatal szülők az nlc-n:

Exit mobile version