A brokkoli legendás konfliktusforrás a családi asztal körül, mesékben, filmekben is visszaköszön, ahogy elutasítják a gyerekek ezt a zöldséget. És persze azok a sztorik is napvilágot látnak, melyekben a gyerekre ráerőltetik vagy betrükközik a szájába valahogy azt a fránya brokkolit, amitől annyira idegenkedik. A tudomány most a gyerekek mellé állt, ugyanis kiderült, hogy a brokkoli erőltetése konkrétan felér a kínzással a gyerekek számára. Itt az ideje elfelejteni a brokkoli szuszakolását.
Az ausztrál kutatásban arra keresték a választ, hogy a gyerekek mi alapján válogatnak az ételek között. A klasszikus berzenkedést kiváltó zöldségeket vizsgálták – kelbimbó, brokkoli, karfiol, káposzta -, hogy miért pont ezeket nem akarják megenni tömegesen a 18 év alattiak. A kutatás során 98 szülőt és az elsődlegesen brokkoli utáló korosztályban lévő 6-8 év közötti gyermekeiket vizsgálták, majd a brokkoli- és karfiolevés után kielemzett nyál összetételéből megállapították, hogy az utálatnak biológiai oka van, nem tehetnek róla a gyerekek és szó sincs arról, hogy finnyásak lennének. Egyszerűen olyan vegyületek szabadulnak fel a brokkoli és társai rágása közben, ami undort kelt az agyukban, a testük reagál, nem akarattal utálkoznak.
Érdekes, hogy a szülők nyálának vizsgálatakor is megtalálták ugyanezt a vegyületet, mégsem undorodnak a felnőttek a brokkolitól vagy kelbimbótól. A kutatók szerint ez azért lehet, mert az évek során megszokták az ízüket, ráadásul a gyerekek ízlelőbimbói érzékenyebbek a keserű és savanyú ízre, ami tompul a felnőtteknél.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy mostantól ne is adjunk a gyerekeknek zöldséget, és száműzzük a tányérokról a brokkolit. Inkább csak arra jó ez a kutatás, hogy jobban megértsük a gyerekeink viselkedését és ne erőltessünk feltétlenül olyat, ami ellen biológiailag vannak drótozva. Úgy tűnhet, válogatósak, pedig csak az agyuk reagál így ezekre a zöldségekre és utasítja el a brokkolit és társaságát, ezért nem is érdemes ebből hatalmi harcot csinálni az asztalnál. Inkább olyan zöldségeket kell választani, amit szívesebben megeszik a gyerek.
Azt sem árt megérteni, hogy a gyereknek minden új étel érthető módon ijesztő, és legalább 10-15 alkalommal kell találkoznia egy új zöldséggel, mire megszokja és elfogadja teljesen. Ehhez persze mérhetetlen türelem és rugalmasság kell, ami nem mindig áll számolatlan mennyiségben a rendelkezésünkre. De a megértés, a viselkedés mögött meghúzódó motivációk feltárása talán segítség lehet, hogy legközelebb ne törjön ki balhé a családi vacsora közben, ha a gyerek elutasítja a brokkolit vagy a kelbimbót.
Nem eszi meg a gyerek:
- Ezért lesz válogatós hirtelen a gyerek a totyogó korszakban
- Ez a könyv segít, hogy a válogatós gyereked újra megszeresse az ételeket
- 20 étel és 20 indok, hogy miért nem eszi meg őket a gyerek