Szexuális kényszerítés: felfüggesztették az óvoda vezetőjét

Vad Rózsa | 2024. Március 06.
Az újbudai önkormányzat kivizsgálja a Gazdagréti Szivárvány Óvodában történteket.

Újbuda képviselő-testülete kivizsgálná a Gazdagréti Szivárvány Óvodában történt szexuális kényszerítés ügyének hátterét, a gyermekek védelme érdekében – közölte szerdán az önkormányzat. Amint arra Újbuda polgármestere, Dr. László Imre rámutatott, ilyenkor legfontosabb a gyermekek nyugalmának és egészséges fejlődésének biztosítása. Az óvodában ezért most

folyamatosan rendelkezésre áll gyermekpszichológus,

emellett felkérték Herczog Mária gyermekvédelmi szakembert is, hogy személyesen segítse a gyerekeket, a szülőket és az óvodai dolgozókat. Az üggyel kinevezett vizsgálóbiztos foglalkozik, az eljárás idejére a képviselő-testület felfüggesztette a munkavégzés alól az érintett óvoda vezetőjét. Az intézmény vezetésére ideiglenesen az Észak-Kelenföldi Óvoda igazgatóját kérték fel.

 

Bár az ügy érintettjére már az előző munkahelyén is volt panasz, mégsem szüntették meg munkaviszonyát, hanem áthelyezték a Gazdagréti Óvodába. Ezért a vizsgálat

a 2018-as munkahely váltás körülményeit is megkísérli feltárni.

„Meggyőződésünk, hogy Újbuda Önkormányzata ma elfogadott testületi döntései segítik az ügyben a teljes igazság kiderítését. Természetesen a továbbiakban is transzparensen tájékoztatást nyújtunk a vizsgálat eredményeiről és az ügy fejleményeiről (biztos információ egyelőre szűk körben áll az önkormányzat rendelkezésére). Egyúttal kérünk mindenkit, hogy tartózkodjon a felelőtlen és megalapozatlan ítélkezéstől a vizsgálatok, illetve a rendőrségi nyomozás lezártáig” – zárták a közleményt.

A Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik dolgozóját pénteken,

szexuális kényszerítés bűntettének gyanúja miatt vették őrizetbe,

majd le is tartóztatták. A pedagógiai asszisztens most az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben van, eddig nem tett vallomást.

Exit mobile version