Egy gyerek sem akar vödör lenni – Az ovis jeled határozza meg a felnőtt életedet?

K.G. | 2024. Szeptember 14.
Bécsben az ovis jelek megszüntetéséről hoztak döntést, mert a jelekkel felelselegesen címkézik a gyerekeket. Tényleg ennyit számít az óvodai jel?

A bécsi óvodákban kivezetik az ovis jeleket, nem lesz több cseresznye, kisautó és létra a gyerekek szekrényén, és nem kell az anyukáknak kétségbeesetten harcolni az első szülői értekezleten, mert a gyerek csak tulipán vagy vitorlás akar lenni, és ha körte lesz, akkor vége van a világnak. Kész éhezők viadala tud kialakulni a virágok és szívecske háza táján, amikor ovikezdésről van szó.

Senki sem akar vödör lenni

Az ovis jelek eddig is sok konfliktust tudtak gerjeszteni az óvodákban, de a bécsi rendelkezés most új megvilágításba helyezte a jeleket, és azt kell mondanunk, hogy a városi hivatal válaszában lehet valami igazság: „A cél az, hogy a gyerekek ne kapjanak olyan szimbólumokat, amelyekkel nem tudnak azonosulni, illetve a később csatlakozó gyerekek ne csak az olyan megmaradt szimbólumok közül választhassanak, amelyekhez nem kötődnek pozitív asszociációk.”

Az ovis jelek alapvetően azért vannak, hogy a gyerekeknek segítsenek megtalálni a saját cuccukat, meg az óvónőknek rendezni a vitás eseteket, de ahogy a hivatal is írja, vannak más eszközök arra, hogy a jelek helyett máshogy jelöljék meg a gyerekek holmiját, szekrényét, bögréjét, például lehetne fényképeket használni. A fő cél az lenne, hogy ne kényszerítsék rá a gyerekeket, hogy azonosuljanak egy szimbólummal, amit nem ők választanak – ezzel elejét lehet venni a csúfolódásnak is, hogy ne ragadjon az emberre már ovisként az a becenév mondjuk, hogy Vödör, amit utálni fog gimnazista koráig (megtörtént eset alapján).

Másrészt viszont még felnőtt fejjel is nosztalgiázunk örömmel az óvodás jeleken, és ha bedobjuk egy társaságban a kérdést, akkor biztos, hogy mindenkinek van ehhez a témához egy mondata. Amikor a Facebookon kérdeztük erről az olvasókat, vagy amikor a jeleikről kérdeztük a kollégákat a szerkesztőségben, hirtelen fellendült a kommentszekció, annyira a szívünkbe zártuk az ovis jeleinket. Az valóban probléma lehet, hogy hatással van a gyerekek életére, mégpedig ilyen fiatal korban, bár ezt is vannak, akik pozitívan értékelik, és meggyőződésük, hogy azért lett belőlük asztalos, mert kalapács volt a jelük az oviban.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Menő vs. béna jelek

Természetesen nem akarjuk elviccelni a dolgot, hiszen valóban lehetséges, hogy az ovis jel az ember felnőttkori választásaira is hatással van, a szerkesztőségben is akadtak olyan megszólalók, akiknek máig meghatározó az, hogy mi volt a jelük az óvodában.

„Nekem gomba volt – az egyetlen se nem gyümölcs, se nem zöldség, amivel a világból ki lehet üldözni” – írja Verus, akit szemmel láthatóan kicsit traumatizált a saját ovis gombasága. Hasonlóan írt a lapigazgatónk, Kinga is a saját jeléről, ami egy kicsit sem pozitív emlékként maradt meg benne: „Nekem az ibolya volt – egy életre traumatizált, hogy nem tudtam lerajzolni a saját jelem (azóta sem tudom egyébként).”

Andi sem érezte túl menőnek az ovis jelét, mert mégis hogy lehetne menő egy sapka? „Nekem sapka. Annyira felháborítónak gondoltam gyerekként, EGYÁLTALÁN nem volt menő.

Bezzeg a virág, cserepesvirág, napocska, szívecske, pöttyös bögre… Ők nem barátkoztak egy sapkával.

Komolyabb traumát azért nem okozott, szeretek sapkát és kalapot hordani. De na. Ha egyszer lesz gyerekem, az ovis jelek hierarchiájában biztos valami menőt fogok kiharcolni neki.”

Dóri pedig egy egyszerű piros körtől volt kiborulva háromévesen: „Anno kivoltam, hogy mindenkinek süni, meg szilva, nekem meg egy piros kör… ezt olyan 33-35 évig hajtogattam, míg egyszer valaki mondta, hogy szerinte nagyon szép szimbólum a kör, és ez nagyon jó jel. Utánaolvasgattam, az enso is előjött, ez átkeretezte a fejemben.”

Az nlc kommentelői között már több jó ovis jel élményről számoltak be az olvasók, volt köztük olyan, aki esernyőként tengette az óvodában az életét, és a mai napig imádja az otthon melegéből, az ablakból hallgatni, nézni a vihart és az esőt. Egy másik felhasználó az oviban az óra jelet kapta, és még az is lehet, hogy most felnőttként ezért is olyan fontos neki a pontosság. A harmadik pedig pöttyös labda volt, ami szerinte a személyiségébe is beépült, mert játékos, vidám ember vált belőle. Bár abban kételkedünk, hogy az ovis jel determinálná a kis ovisok jövőjét, nem feltétlenül rossz kezdeményezés a bécsi ovik innovációja, hogy a régi jeleket lecserélik olyan azonosítókra, amelyek kevesebb lehetőséget adnak a konfliktusokra.

Exit mobile version