“Minden betegségnek megvan a maga meséje”

Dr. Boldizsár Ildikó honlapján olvashatjuk, hogy az emberiség első meseterapeutája minden bizonnyal Seherezádé volt, aki ezeregy éjszakán át addig mesélt egy megcsalt és bosszúra éhes férjnek, míg annak dühös lelke le nem csillapodott. A meséknek nagy tétje volt: városának összes leányát és saját, illetve húga életét volt hivatott megmenteni a mesélés csodája által. Azt, ami neki sikerült, dr. Boldizsár Ildikó is véghezviszi nap mint nap a csoportterápiákon.

Minden élethelyzetnek megvan a maga meséje

Dr. Boldizsár Ildikó etnográfus, író, meseterapeuta által kidolgozott, egyedülálló módszer lényege a mesén keresztül történő gyógyulás, gyógyítás.  A terápia „ezeregy éjszakán át tartó”, hosszas folyamat: a  terapeuta praxisában a legrövidebb fél évig, a leghosszabb három és fél évig tartott. Számos tényezőt kell figyelembe venni a tökéletes gyógyulás eléréséhez.

– Minden élethelyzetnek és betegségnek megvan a maga meséje. Minden attól függ, hogy a páciens hol tart éppen. Ha mondjuk egy rákos beteg keres meg, nemcsak a betegségét kell figyelembe vennem, hanem a korát, nemét is, de azt is, hogy a betegségében hol tart éppen. Lehet, hogy még orvosa sincs, de az is előfordulhat, hogy már a sugárkezelések is megkezdődtek nála. A mese kiválasztásakor tehát igen körültekintően át kell gondolni azt, hogy milyen mese illik a páciens lelki struktúrájába – magyarázza Ildikó. A mesélés azonban nemcsak a páciensekre lehet jó hatással, hanem a terapeuta is gazdagodik minden egyes alkalommal. – Én is sokat tanulok a mesékből. Minden mesében más-más összefüggést kell megtalálni ahhoz, hogy a benne rejlő lehetőségmezőt megfelelően kiaknázzuk – mondja. – Sokszor ezeket akaratlanul is magamra vonatkoztatom, és ezáltal én is sok segítséget kapok ezektől a történetektől, de természetesen a hangsúly a páciensen van.

Ha kitartóan küzd, neki is sikerülhet!

Habár a csoportokat és az egyéni terápiákat leginkább a 20–50 év közötti korosztály keresi, a meseterápia mindenkinek, mindenkihez szól. Ugyan a tinédzserek azok, akik már nem hisznek a mesékben, de még nem is elég felnőttek ahhoz, hogy újra hinni tudjanak, a mesék talán őket célozzák meg a leginkább. – A 14–22 éves tiniknek és fiatal felnőtteknek szól a legtöbb történet, hiszen a mesék legtöbbször a felnőtté válás nehézségeiről, az útkeresésről és önmagunk megtalálásáról szólnak – teszi hozzá dr. Boldizsár Ildikó. – Mindig olyan mesét választunk, amihez a páciensnek köze van, a hős akár ő is lehetne. A terápia során olyan erők tárulnak föl a történet segítségével, amelybe bátran kapaszkodhatunk. Archaikus kódok nyílnak meg, és a páciens rájön: valaki már egyszer véghezvitte ezt, tehát ha kitartóan küzd, neki is sikerülhet! A történet mentén az életünk minden téren megváltozhat, legyen szó a lelki békénkről, egészségünkről vagy a külsőnkről.

A mese elhagy, ha már segített

A terapeuta mesével való első találkozása akkor történt, amikor esztétika szakon egy házi dolgozatot kellett leadnia. Az első könyv, ami megragadta a tekintetét, a Micimackó volt. Kinyitotta, és épp az a rész tárult a szeme elé, amikor Malacka az árvízzel hadakozik. Akkor azt gondolta, „ez az én mesém”. Dolgozata kiváló lett, tanára bátorításra kezdett el komolyabban foglalkozni a mesevilággal.

– 23 éve folyamatosan mesélek, hiszen három gyerekem van és csoportterápiákat is tartok. Gyakorlatilag ebben élek. Érdekes, hogy éppen ma nincsen mesém. Az utóbbi hetekben olyan szakaszba ért az életem, amikor egy nagyon fontos feladat zárult le benne. Volt egy mese a boldogság földjének megtalálásáról, ami rengeteget segített nekem ebben, de túlhaladtam, hiszen ha a benne rejlő feladatot megoldjuk, már nincsen rá szükségünk minden nap. Ennek ellenére nagyon remélem, hogy hamarosan egy újabb mesében találom magam. Biztosan lesz új.

K. I. és a kis hableány esete

K. I. kiújult mellrákkal kereste meg dr. Boldizsár Ildikót. I.-nál annak ellenére jelentkezett újra a betegség, hogy korábban már gyökeresen változtatott életmódján és felfogásán. A terapeuta egyik kedvenc meséjét, a Kis hableányt kezdte használni I. esetének megoldásához. A mese – nem összetévesztendő a Disney-feldolgozással! – egyik fő mozzanata, hogy a sellő a boszorkánynak adja legfőbb kincsét, a hangját, cserébe azért, hogy szerelme mellett lehessen, aki pedig nem viszonozza érzéseit.

I. a terápia során három hasonlóságot is felfedezett a kis hableány és saját maga között. Az első az volt, hogy rádöbbent: ő a legfőbb értékeit áldozta be a kapcsolataiban, neki pedig semmije sem maradt. Azt várta, hogy a férfiak kincseket találjanak benne, és nem értette, miért nem sikerül nekik, miért hagyják őt ott. De azok a kincsek már valóban nem voltak ott. Másodsorban felismerte, hogy a kis hableányhoz hasonlóan ő is oly mértékben függ a „királyfitól”, hogy ha a másik nem őt választja, úgy érzi, semmit sem ér az élete. Harmadikként a kommunikációs defektet nevezte meg mindkettőjük alapproblémájának: sem a kis hableány, sem ő nem tud beszélni saját fájdalmairól, bánatáról. A kis hableányt egyre inkább depressziós, életidegen, rendkívül negatív alaknak látta, aki a verbális kommunikáció lehetőségeiről is önként mond le, s ez szükségszerűen vezeti zsákutcához.

I. a terápia befejeztével mesecsoportokat kezdett szervezni lakóhelyén. A gyerekekkel való munka során egyre tisztább képet kapott életfeladatairól, céljairól, ezzel is csodás példát mutatva a gyógyulásra vágyóknak.