Angelina Jolie combot villantott, tehát terhes?

nlc | 2012. Február 29.
Angelina Jolie az Oscar estéjén egyesek szerint nagyon kismamásan viselkedett.
Lehet, hogy hármas ikrekeket vár?
Így néz ki, aki hármas ikreket vár?

Mint ahogy arról nemrég mi is beszámoltunk, a Jolie-Pitt család gyarapodásával kapcsolatban az utóbbi időben erőteljesen beindultak a találgatások, és ugyan még hivatalosan be sem jelentették, hogy újabb utód érkezik, biztos források még azt is tudni vélik, hogy nem is egy, hanem több gyerek – újabban már hármas ikrekről is hallani – várható hamarosan.

Eközben Angelina soványabb már aligha lehetne, karjai akár a ropik, de a sajtóban olyan találgatás is megjelent, hogy valójában ez is árulkodó jel: minden felesleg inkább a combokra és a csípőre rakódik le, amit viszont a ruhája teljesen eltakart. Kivéve a jobb lábát, amelyet szexisen megvillantott, és amely – J-Lo félrecsúszott ruhapántja mellett – az Oscar-átadó egyik fő attrakciója lett.

Olyan cikkek is megjelentek, amelyek azt elemzik: a lábvillantás is a babavárásra utal, mert az első trimeszterben a kismamák a hormonok hatására a szokásosnál is szexibbnek érzik magukat. Ugyanennek tudják be a kihívó sminket és a lágyan omló loknikat – mintha eddig nem ugyanilyen lábvillantós ruhákat hordott volna, ugyanilyen frizurával.

Talán Angie és Brad – akik valószínűleg közben nagyon jól szórakoznak a pletykákon – hamarosan maguk is nyilatkoznak kistesó-ügyben.

Exit mobile version