Nyaralás: gyerekkel vagy nélküle?

nlc | 2012. Június 26.
A nyaralás nálunk arról szól, hogy felváltva rohangálunk a gyerek után, meséli egy anyuka. Gyerekesek mondják el, hogyan tudnak mégis szusszanni egyet nyáron.

Mindenkinek szüksége van nyáron egy kis lazításra, és ha gyerek is van a családban, akkor duplán. Mégsem ilyen egyszerű a képlet, hiszen hiába vágyna egy hét nyugalomra az anyuka, ha nincsen szíve otthon hagyni a gyereket, amíg ő a tengerparton nyújtózik. A csemetékkel nyaralni viszont külön műfaj, amit az egyik szülő így foglalt össze: „kisgyerekkel üdülni lehet, de pihenni nem”.

A romantikát el lehet felejteni

„Imádom az ötéves kisfiamat, de a nyaralás nálunk arról szól, hogy felváltva rohangálunk a férjemmel utána. Ilyenkor tanulja csak meg az ember értékelni, mennyi ideje volt magára korábban – mondta nekünk Kriszta. – Most a gyerektől függ, mikor kelsz, hová mész és mikor fekszel le aludni. Az esti romantikus andalgást el lehet felejteni, hiszen sosem hagynám egyedül otthon az alvó gyerekemet.”

Emiatt sokan engedélyeznek maguknak legalább egy-egy hétvégét kettesben a férjjel. „Egy párkapcsolatban mindenkinek kötelessége valahogy megoldani a gyerek nélküli nyaralást, különben egyik nap majd arra ébred, hogy otthagyta a férje” – jelentette ki Zita, aki legutóbb egy háromnapos wellnesshétvégét küzdött ki maguknak Egerszalókon, amíg a gyereket a nagymamára bízták. Erre végig esett az eső és 19 fok volt július közepén, úgyhogy a nyár kimaradt a közös nyaralásból, de remélhetőleg a házaséletüknek kedvezett az időjárás.

A nagymama sem jolly joker

Az egész napos gyermekmegőrzés terhét úgy is lehet csökkenteni, ha több baráti családdal indulunk útnak. „Mi a régi munkatársakkal mentünk le egy hétre a Balatonra – mesélte Mariann. – Így meg tudtuk egymás között beszélni, hogy minden szülő el tudjon menni kettesben legalább egy estére vacsorázni, autósmoziba vagy egy koncertre. Pár nap után összeszoknak a gyerekek egymással és a többi szülővel, így nem fordulhat elő az sem, hogy egy idegen veszi ki az ágyból az öt év alatti gyereket, ha felriad.”

Bár sokan a nagymama segítségét veszik igénybe nyaraláskor, Mariann azt semmiképp sem javasolja, hogy magunkkal is vigyük: „Ki akarna  az anyósával nyaralni egy hétig?” – tette fel a költői kérdést. Ha pedig barátok nélkül megyünk nyaralni, akkor egy bababarát wellnesshotel is nagy segítség lehet, ahol gyermekmegőrző is működik, hogy a szülők is lophassanak maguknak pár órát kettesben.

Felnőttprogram gyerekekkel

Más megoldás is létezik arra, hogy a felnőttek és a gyerekek is jól érezzék magukat, az egyik általunk megkérdezett anyuka a bringatúrákra esküszik. „Már pár éves gyerekkel is el lehet indulni a Balaton körül, annyiféle gyerekülés kapható, amit fel lehet szerelni a biciklire – adott egy ötletet a sportosabb szülőknek Rita. – Ez mindenkinek jó, mert a gyerek a családdal lehet, de közben a szülők sem érzik azt, hogy egy hétig szívnak, mert nincsen semmilyen gyerekprogram. A nyár különben is kész rémálom a gyerekes szülőknek, mivel állandó kérdés, hová tegyük a gyereket.”

Míg kisgyerekkel esélytelen a városnézés, és inkább csak pancsolós, vízparti programok jöhetnek szóba, ha ügyesek vagyunk, a nagyobbakkal azért szót lehet érteni. „Amikor 8 és 10 évesek voltak a gyerekek, akkor le lehetett már velük meccselni, hogy játszhatnak a tengerparton, de cserébe minden harmadik nap elmegyünk és megnézünk három unalmas múzeumot és mindenféle középkori kidőlt-bedőlt falak között mászkálunk a hőségben – mesélte Dávid, aki Olaszországban nyaralt a családdal. – A mieink legalábbis elég jól bírják a sok sétát, de láttam már gyereket, aki egy sarok után kidőlt és kijelentette, hogy egy tapodtat sem tesz meg tovább.” A helyzetet náluk az bonyolítja, hogy a gyerekek az autóban és a buszban is rögtön hányni kezdenek, a repülést viszont csodálatos módon bírják.

10 év fölött megjön a bátorság

Ha nagyobbak a gyerekek, akkor már bátrabban lehet utazgatni, Csabáék most először mernek majd egy olyan olaszországi útba belevágni a két gyerekkel, ahol nincsen minden előre megszervezve és lefoglalva. Náluk már 11 és 14 évesek a gyerekek, az idősebbikkel korábban egy fesztivált is kipróbált az apuka. A mostani nyaralás előtt a fő aggodalmuk az volt, hogy kapjanak orvosi ellátást a gyerekek, ha bármi baj történne, ezért jó előre beszerezték a szükséges papírokat. Korábban egy szervezett, téli, skóciai utat is megkockáztattak a teljes családdal és túlélték, de ázsiai vagy afrikai kalandtúrára sosem indulna el a fiaival, kivéve, ha egy üdülőparadicsom volna a célpont.

Exit mobile version