Szabadidő

11 ok, amiért a Balaton a legjobb

Van a Balatonnál fenomenálisabb látványt nyújtó víz, van nagyobb, kékebb és zöldebb is, mi mégis a saját minitengerünket szeretjük a legjobban.

Nem csak a víz szép
Kapnánk is a fejünkre a természetrajongóktól, ha elfelejtenénk megemlíteni, hogy a Balaton nem csupán egy hatalmas víztömeg, hanem az azt körbevevő táj is (annak is főképp az a része, melyen megterem a szőlő).
 
11 ok, amiért a Balaton a legjobbMert már gyermekkorunkban megszerettük
Ha szerencsénk volt, akkor gyermekkorunkban gyakran járhattunk a Balatonnál, és az akkori nyaralások beleégtek az emlékezetünkbe. Nyilván azért találjuk olyan varázslatosan szépnek a Balaton-parti települések vasúti átjáróit, mert egykor sokat bámultuk ott a háromszemű villogó lámpát, mikor vált már sárgára, hogy le tudjunk menni a vízhez.

Még a németek is irigyelték tőlünk

A németek persze nem azért jártak anno a Balatonra, mert az feltétlenül szebb lenne a saját tengereiknél, hanem azért, mert Magyarországon nyugodtan találkozhattak a „másik” Németországban élő rokonaikkal. Ilyenkor a Merciket megrakták „nyugati” játékokkal a gyerekeknek, a Wartburgokban pedig halomban állt a spreewaldi uborka, és a javakat valamelyik parti Zimmer Freiben cserélték ki. Mindenki jól járt, beleértve a hazai nyaralótulajdonosokat is, hiszen húsz évvel ezelőtt a „németek” nem a tizenhét éves, Petőfi sétányon ordítozó iskolások voltak, hanem a „gazdag ismerősök, akik hozták minden nyáron a remek cuccokat”, és már akkor is színes volt a gumimatracuk, amikor nálunk mindenkinek kék-piros volt.

Közel van
Na jó, nem mindenhonnan, de azért az ország nagy részéből elég gyorsan el lehet jutni a Balatonra. És ugyan minek autókáznánk hatszáz kilométert azért, hogy nyaraljunk, ha elég 150-et menni és magyar nyelven vehetjük meg a gyereknek a vattacukrot?
 
Mindenhol hasonló
A balatoni falvak között nincsen akkora különbség, mint mondjuk Pécs és Debrecen között. Ha a Balcsira megyünk, akkor szinte mindegy, hogy hova. Víz, stég, vasút, nád, bódé, olvadozó aszfalt: ez a Balaton-franchise. Tök jó.

11 ok, amiért a Balaton a legjobbNem színeződik el a víz, ha belepisilünk
Ez csak azért fontos, mert azt jelenti, hogy nincs tele ilyen-olyan vegyszerekkel. Amúgy meg… a természetben viselkedhetünk természetesen, nem igaz?
 
Nincs is más itthon
A Velencei-tavat „kisajátították” a székesfehérváriak és a budapestiek, a Fertő-tóba a túloldalról az osztrákok kavarnak bele. Hát miért rajongjunk, ha nem a Balatonért?
 
Lehet hekket enni
Bár a balatoni hekkárusok is nyilván a szupermarketben veszik a hekkjeiket (mert a hekk nem a tóban tenyészik, ugyanis tengeri hal), de azért mégis inkább a Balaton környékén szokott eszünkbe jutni, hogy kéne enni egy hekket!
 
Lehet rajongani a partokért, mint valami focicsapatért

Ki-ki hova jár nyaranta, azt a partot favorizálja: az északi és a déli part drukkerei csapnak össze minden évben heves vitákkal. A balatongyörökiek és a keneseiek csak azért maradnak ki ebből a sportágból, mert keleti és nyugati part gyakorlatilag nincsen.
 
11 ok, amiért a Balaton a legjobbMeleg és nem veszélyes
Más európai vizekkel ellentétben nyáron szinte mindig úszhatunk a tavunkban. Ha vízről van szó, az az öt fok plusz meghatározhat egy egész nyaralást.
 
Összehasonlíthatatlan szaga van
Nem tudjuk, miből áll össze a „Balaton-szag”, de már Lepsény környékén lehet érezni. Egyrészt friss a levegő, mert nem mindig van a környék tele emberekkel, másrészt érezni lehet némi mocsárszagot a part közelében. Ez nem is hasonlítható a Duna halszagához, amiben inkább az iszapot lehet érezni, igaz, kevésbé koncentráltan, mint amikor egymás arcába kenjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése