Az életét kockáztatta babájáért a rákos kismama

nlc | 2012. Augusztus 02.
Miután korábban három gyermekét is elveszítette, a negyediket nem volt hajlandó elvetetni. Még úgy sem, hogy ez az életébe kerülhetett volna.
4 évvel ezelőtt

4 évvel ezelőtt

Forrás: dailymail.co.uk 

A 34 éves Lyndsey Crowder repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy gyermeket vár. Három héttel később azonban egy vizsgálaton kiderült az is, hogy egy rákos daganat növekszik a mellkasában. Az orvosok közölték vele, lehet, hogy már csak néhány hete van hátra, és azt tanácsolták, hogy azonnal kezdje meg az életmentő kezelést, ehhez azonban el kellett volna vetetnie a gyermekét. „Tudtam, hogy nincs választásom. De azt is tudtam, hogy adnom kell egy esélyt a kisbabámnak” – nyilatkozta a nő egy brit lap riportjában.

Lyndsey és férje már évek óta szerettek volna szülők lenni, de első lányuk halva született, második terhességével pedig, amikor az asszony ikreket várt, elvetélt. A tragédiák után már semmiképp sem akart lemondani a gyermekről, akit a szíve alatt hordott, ezért a kismama úgy döntött, az életét kockáztatva elhalasztja a kezelést és megpróbálja kihordani a babát. „Bármi áron világra akartam hozni ezt a gyereket, a többi pedig már isten kezében volt.”

Terhessége alatt Lyndsey rengeteget szenvedett, végül azonban a 34. héten egészséges kislánynak adott életet. „Kilenc hónapnyi harc után csodálatos volt hallani, ahogy felsírt. Csak feküdtem ott és arra gondoltam, hogy a munkám elvégeztetett.”

Napjainkban

A szülést követően megkezdte az intenzív kemoterápiát és a sugárkezelést, de az orvosok nem sok jóval biztatták, mivel a rák addigra továbbterjedt a testében. Később csontvelő-átültetésen is átesett. „Ekkor éreztem úgy igazán, hogy félek. Emlékszem, kinéztem az ablakon a kórház parkolójára, és arra gondoltam, hogy talán ez az utolsó dolog, amit látok, mielőtt meghalok.”

Szerencsére azonban a terápia eredményesnek bizonyult, és Lyndsey immár 30 hónapja tünetmentes, kislánya pedig ebben a hónapban lesz 4 éves. Nem bánta meg, hogy kockáztatott. „Néha visszagondolok, és olyan, mintha ez az egész valaki mással történt volna.”

Exit mobile version