A napi rutin fogságában élnek az anyák

nlc | 2013. Március 11.
Nagyon is vágynak az új élményekre, de még moziba sem jutnak el az anyák. Kutatás.
A napi rutin fogságában élnek az anyák

Minden harmadik anya annyira kötődik a mindennapok monotóniájához, hogy semmi új dolgot nem próbált ki az elmúlt év során – írja egy brit tanulmány. A megkérdezettek 82 százaléka úgy érzi, a napi rutin csapdájában él.

Az anyák egyötödét annyira lefoglalják a teendői, hogy azóta, amióta  megszületett az első gyermekük, még csak moziban sem jártak, míg közel ugyanennyien állítják, hogy egyetlen szabad hétvégére sem sikerült elutazniuk.

A napjaikat a családtagok ellátása, a bevásárlás, főzés és takarítás uralja, pihenés gyanánt a kanapén üldögélnek, a legfőbb szórakozásuk pedig a tévénézés.

A résztvevők döntő többsége bevallotta, hogy nagyon is vágyik a változatosságra és az új élményekre: a legtöbben szeretnének elutazni legalább egy hétvégére, kettesben vacsorázni a párjukkal, vagy eltölteni egy napot egy wellnessközpontban, de akadnak olyanok is, akik valamilyen extrémebb dolgot, például a bungee jumpingot is örömmel kipróbálnák.

Exit mobile version