Ennyi ideje jut egy anyának saját magára

nlc | 2014. Február 06.
A családanyák több mint fele számára az a hét fénypontja, ha háborítatlanul megnézhetik a kedvenc műsorukat a tévében.

Egy átlagos anyának naponta mindössze 17 perc ébren töltött ideje van saját magára – állapította meg egy friss tanulmány.

A(z) “Ha már anya vagy: mennyi időd jut naponta saját magadra?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Kevesebb, mint 1 óra.

A Nagy-Britanniában készült kutatásban 2000 anya vett részt. Kiderült, 51 százalékukkal rendszeresen előfordul, hogy akár egy teljes hét is eltelik anélkül, hogy akár csak egy percig kizárólag saját magukkal foglalkoznának. Háromnegyedük érzi úgy, hogy az egész életét másokért éli.

A tanulmány megállapította azt is, hogy az anyák kétharmada véli úgy, hogy egyenlőtlenül oszlik meg a házimunka közte és a partnere között, ez a rendszer pedig igazságtalan. A válaszadók több mint fele nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nincs ideje arra, hogy hobbija legyen.

A  résztvevők felének az egyetlen hely, ahol pihenni tud, a hálószoba, míg 55 százalékuk számára az a hét fénypontja, ha háborítatlanul megnézheti a kedvenc műsorát a tévében. Minden ötödik anya zokon veszi, hogy a párjának több ideje jut kikapcsolódásra, mint neki.

Exit mobile version