Egy gyerekrablás általában nagy botrányt és közfelháborodást vált ki, gondoljunk csak a Lindbergh bébi- vagy a Madeleine-ügyre. A sajtó megszállott érdeklődése, a hatóságok, a család nyomozása és nyilatkozatai, önkéntes segítők és érdeklődők tömege fémjelzi a hasonló ügyeket. De mi van azokkal, akiket úgy raboltak el, hogy nemhogy nyilvánosságot nem kapott az eset, de maga a hatóság is cinkos volt?
Az ír és a spanyol gyerekrablások elkövetői az 1950-es évektől az erkölcstelennek kikiáltott vagy leányanyák, vagy nagy szegénységben élő nők újszülöttjeire csaptak le, elsősorban az anyagi haszon reményében. Az ausztrál és a kanadai gyerekrablók az asszimiláció jegyében vették el őslakos szülők gyerekeit, míg Argentínában politikai bosszú volt a tervezett és szervezett gyermekrablások indoka. De nézzük részletesen!
Spanyolország
A Franco-diktatúra kezdetétől (1940-es évek) egészen a a kilencvenes évek elejéig a spanyol kórházakban több ezer, de lehet, hogy több százezer újszülöttet vettek el az édesanyjától, és adtak (el) más családoknak.
Kezdetben a hatóságok még arról is évente közöltek statisztikákat, hány gyereket sikerült a politikailag nem megfelelő nézetű szüleiktől “megmenteniük”, aztán később egyes egyházi intézmények és kórházak támogatása mellett kevésbé nyíltan már kifejezetten a busás haszon érdekében (az erkölcsi mázat meghagyva) folytatták a gyerekrablásokat.
Elsősorban egyedülálló vagy elvált nők, és “nem megfelelőnek” bélyegzett szülők gyerekeit adták el. A szülőknek azt hazudták, a csecsemőjük elhunyt. A spanyol igazságügyi minisztérium a gyerekrablások számát nem merte megbecsülni, mert az elrabolt gyermekek születési anyakönyvi kivonatait eleve az örökbefogadó szülők nevére töltötték ki. Az üggyel foglalkozó szervezet úgy becsüli, 300 ezer gyerekrablás is történhetett a közeli évtizedekben.
| Részlet a Philomena c. filmből |
Írország
Hetvenéves fennállásuk alatt – 1922 és 1996 között – a Magdolna nővérek mosodáiban több mint tízezer fiatal nőt dolgoztattak apácák felügyelete alatt gyakorlatilag rabszolgaként. A fiatal nők, leányanyák gyerekeit gyakran egyszerűen elvették és örökbe adták.
A katolikus egyház szellemiségében a törvénytelen gyerek szégyenletesnek számított. A családjuk által kitaszított hajadon anyák is gyakran a Magdolna-mosodákba kerültek, de akadt olyan is, aki valamilyen “bűn” (például ki nem fizetett vonatjegy) miatt került oda, vezekelni.
A Magdolna-mosodák áldozatairól dokumentum- és játékfilm is készült, és az egyik áldozat történetéből forgatták le a Judi Dench főszereplésével készült, nemrég több kategóriában is Golden Globe-ra és Oscarra jelölt Philomenát is. Az egykori tinédzserlányt az intézetben, ahol világra hozta a gyermekét, arra kényszerítették, hogy mondjon le az újszülöttről, akit a tengerentúlra adtak örökbe, és akiről évtizedekig nem tudott semmit. A gyermeke felkutatására Amerikába utazó Philomena Leet múlt hét elején maga Ferenc pápa fogadta audencián.
Ausztrália
1869 és 1969 között az őslakos ausztrálok gyerekeit a hatóságok elhurcolták szüleiktől, és átnevelőtáborokba, árvaházakba és egyéb intézetekbe kényszerítették. Az 1950-es évektől az őslakos gyerekeket sokszor “fehér” családok “adoptálták”. A becslések szerint harminc év alatt százötvenezer anyától vették el gyermekét, általában tudtuk vagy belegyezésük nélkül. Az is előfordult, hogy az anyákat a szülést követően gyógyszer és/vagy fizikai erőszak alkalmazásával kényszerítették arra, hogy hivatalosan mondjanak le gyermekükről. Ők adják az úgynevezett elrabolt generációt.
Kanada
Az erőszakos asszimiláció Kanadában is létezett. Összesen százötvenezer gyerek szenvedett csaknem egy évszázadon át, egészen 1996-ig, mert az őslakosok leszármazottait bentlakásos iskolákba kényszerítették. Egyes iskolákban minden hatodik diák meghalt. Testvéreket különítettek el, és ha a tanulók egyáltalán írhattak levelet a szüleiknek, kizárólag angolul vagy franciául tehették.
A bentlakásos iskolák áldozatai 2007-ben, összesen 1,9 milliárd dollárt kaptak az államtól kárpótlásul.
Argentína
Az egykori katonai junta (1976–1983) vezetői becslések szerint legalább négyszáz politikai okokból börtönben lévő nőtől rabolták el az újszülöttjét. Az anyákat egyszerűen megölték vagy eltüntették.
Döbbenetes, igaz? Azt hihetnénk, hogy a világháború lezárultával rég kivesztek a hasonló szörnyűségek, hogy a nyugati világban elképzelhetetlen, hogy a legalapvetőbb emberi jogokat semmibe véve valamilyen erkölcsi vagy politikai indokkal anyákat és újszülött gyermekeket szakítsanak el egymástól.
Ezek a botrányos gyakorlatok pedig körülöttünk zajlottak. Egy kivétellel a kilencvenes évekig tartó szörnyűségekről van szó. Szüleink generációjával történt, a mi generációnkkal. Csupán húsz évvel ezelőtt derültek ki, és zárultak le ezek az ügyek itt a kontinensen és a tengerentúlon. Kortársainkat adták-vették, anyáink korabeli nőktől rabolták el a gyermekeiket.
A világnak tudnia kell ezekről a borzalmakról is, hogy soha többet ne ismétlődhessenek meg.