Gyerekek a kütyük dzsungelében: meg kell őket menteni a mobiltól és a nettől?

Kun Gabi | 2015. Május 07.
Az internet, a mobilok és számítógépek megkerülhetetlenek, a gyerekeink lassan jobban értenek hozzá, mint mi, szülők. De milyen hatással van ez rájuk? Van okunk aggódni?

Az én gyermekeim sem kivételek, 8 és 10 évesen már ügyesebben szörföznek az interneten, mint én. Nem azért, mert ott pusztulnának folyton a gép előtt, sőt még korlátozva is van itthon a számítógép- és tablethasználat, hanem azért, mert a korosztályuk már egy olyan világban él, ahol ha nem tartanak lépést a technika vívmányaival, akkor csúfolódások célkeresztjében találhatják magukat. Az én másodikosom például már béna volt és kőkorszakinak számított, mert csak karácsonykor kapta meg az első tabletjét.

Az elsőt, mert van az osztályában, akinek már több is van.

A negyedikes lányomnál már nem is kérdés, hogy mindenkinek mobilja van, és jelenleg azért rágja a fülemet, mert ő bizony Facebookot akar. Mert minden osztálytárs fenn van a Facebookon, és olyan égő, hogy neki nem lehet, és miért nem lehet, hát milyen anya az ilyen, aki nem engedi egy tízévesnek, hogy a Facebookon ki tudja mit csináljon.

Egyáltalán: én már azt sem egészen értem, hogy ennyi idősen mit művelnek az interneten ilyen sok órában a gyerekek. Most jöhetne ide egy “ezek a mai fiatalok” szöveg, vagy egy “bezzeg az én időmben… mert régen minden jobb volt”, de nem jön. Nem volt minden jobb, és értem, hogy most ez a korszak van, ezzel kell haladni.

És igen, a gyerekeknek is érteniük kell ezekhez az eszközökhöz, meg kell tanulniuk helyesen használni a rendelkezésre álló technikát, mert majd tanuláshoz és munkához is szükségük lesz rá. Eszem ágában sincs buborékban tartani, netán barlangban nevelni őket, ebben a világban kell boldogulniuk, ez a mai világ pedig erről is szól: internet, mobil, számítógép, tablet és még ezer minden, amiről még nem is hallottam – hívjuk őket kütyüknek az egyszerűség kedvéért. A kulcskérdés azt hiszem ebben a dologban is az, hogy hogyan kell tényleg helyesen használni a kütyüket.

Mielőtt elkezdenénk a “bezzeg a mai fiatalokat” szidni, amiért mindig beletemetkeznek a mobiljukba, és a tablet kitéphetetlenül, még vacsora közben is a kezükben van, és a büdös kölkökhöz nem lehet hozzászólni és egy értelmeset beszélgetni, meg még a házi feladat helyett is azt a “szart” nyomkodják, a baráti kapcsolataik silányak, ha egyáltalán vannak, mert virtuális világokat építenek, és ott ismerkednek feltehetően csupa pedofil, molesztálós szatírral, azelőtt egy pillanatra álljunk meg.

Tegyük a szívünkre a kezünket, és nézzük meg, mi mit csinálunk.

Egyszerre facebookozunk, csetelünk, levelezünk, mindezt úgy, hogy közben dolgozunk, elvileg fontos feladatokat oldunk meg, de amíg megoldjuk, addig is gyorsan reagálunk minden egyes kis bejövő jelzésre, legyen szó e-mailről, SMS-ről, messengerről, telefonról. Mert még a végén lemaradnánk, ha nem vennénk fel, valami történne, ha nem válaszolnánk, életünk lehetőségét szalasztanánk el, ha félórára kikapcsolnánk és rá kellene pillantanunk a körülöttünk élőkre, ha felnéznénk a képernyőről. Ez történik velünk, és ez történik a gyerekeinkkel.

Az egy dolog, hogy mindez szociálisan és érzelmileg hogyan hat a gyerekekre. Azzal valahogy mindenki tisztában van, hogy nyilvánvalóan nagyon is rosszul hat, a valódi kapcsolatok áthelyeződnek a virtuális világba, játszóterezés és együtt hintázás helyett inkább skype-olás megy még akkor is, ha a szomszédban lakik a másik gyerek. Azt is tudjuk, hogy érzelmi elsivárosodás vár mindenkire, aki túl sokat nyomkodja a kütyüket, és elfelejti megfejteni majd a másik ember testbeszédét, mimikáját, mert hát olyat nem is lát, ha elég sokat sikerül monitort, mobilt, tabletet néznie és emotikonokkal kommunikálnia. Még az is lehet, hogy ha túlzásba viszi, akkor bezáródik a saját kis fejébe, és onnan aztán nincs visszaút.

Mindezt tudjuk, de nem vesszük elég komolyan.

Ahogy azt sem vesszük komolyan, hogy mennyire veszélyes, hogy egyszerre csinálunk mindent és reagálunk rögtön azonnal minden ingerre, ami ér minket a kütyükön keresztül. Az agyunk nem bír el ennyi információt, és ha a mi felnőtt agyunk nem bírja, akkor hogyan is bírhatná a gyerekünk agya? Az én képzeletemben, teljesen tudománytalanul ez úgy jelent meg, hogy a lányaim elméje túlterhelődik, forrósodik, és egyszer csak gőz csap majd ki a fülükből, mert túlhevül a sok beáramló infótól.

Nem vagyok szakember, sem tudós, olvastam tanulmányokat, de mit értek én ehhez, hogy igazat írnak-e. Nem tudom, hogy tényleg dopamint termel-e a netezéstől a szervezetem, vagy ezt csak úgy mondják azok, akik az interjúkban okosan nyilatkoznak. Azt sem tudhatom, hogy tényleg belehaltak-e a patkányok, mert hajszolták az örömérzetet, pont azt a hormont, amit a gyors reagálással és őrült, azonnali sikerélmény-kergetéssel – lásd: kaptam egy lájkot, szebb napom lett, hejj – hajszolunk mi is.

Azt viszont tudom, hogy mi az én megérzésem ezzel az egész kütyüzéssel kapcsolatban, a saját gyerekeimre nézve. Az, hogy nem jó.

Nincs rendjén, ha biciklizés helyett tabletezni akar. Nem érzem helyesnek, ha vacsoránál a mobilját akarja nyomkodni. Kifejezetten rossz érzésem van attól, ha hazaérve az iskolából, le akarja dobni magát a gép elé és máris minecraftozni akar. Lábrázást kapok, ha hétvégén, a családi piknik ötletére húzza a száját, mert ő megbeszélte a barátnőjével, hogy skype-olni fognak, és neki ott kell ülnie egész nap, hogy várja, mikor lesz online.

Nem stimmel ez, ezért nem is engedem. Végtelenül utálnak is érte a gyerekeim, és már megkaptam azt is, hogy miattam fogják őket kiközösíteni a többiek, és nem lesz majd annyira jó barátnője a jó barátnője, és biztos a Minecraftban is megáll az élet nélkülük. Bevallom, kicsit sem érdekel. Ha utálnak érte, ha nem, itt márpedig mobilmentes családi vacsora, tablet nélküli piknik a szabadban, Minecraft-mentes délutáni játék lesz itthon. Legalábbis addig, amíg még megmondhatom nekik, mit csinálhatnak és mit nem.

Szerintem már csak pár évem van hátra, és végleg beszippantja őket a sok kütyü, mert nagy kamaszoknak már ki tilthatná meg, hogy “mobil-tablet-gépezzenek”? Senki. Onnantól már csak reménykedni tudok, hogy voltam rájuk olyan hatással, átadtam nekik ezzel kapcsolatban is olyan értékeket, amiknek a segítségével a helyükön használják majd a kütyüket, és nem sütik ki velük végérvényesen az agyukat.

Ilyen reakciót vált ki, ha elmegy az internet és a tévéadás a családi vacsora alatt:

Exit mobile version