Könnyfakasztó családegyesítés hét esztendő után

Sz.A. | 2015. December 23.
A pillanat, amikor a nagymama hosszú évek múltán újra átölelheti 6 éves unokáját… Egyszerűen képtelenség sírás nélkül kibírni a kisfilmet.

A történet főszereplője Patricia, aki 9 éve költözött Costa Ricából az Egyesült Államokba, és ez alatt az idő alatt bizony sokkal kevesebb módja volt arra, hogy meglátogassa a rokonait, mint szerette volna.

Nyolc évvel ezelőtt férjhez ment, és hat éve már, hogy a kisfia is megszületett, de rajtuk kívül senkije sincs az Államokban a nőnek. A családja még sosem találkozott személyesen a férjével, és kisfiát is csak egyszer látták, egy villámlátogatás alkalmával. Persze rendszeresen skype-olnak és e-maileznek, de tudjuk jól, hogy az nem pótolja az anyai puszit s az ölelést.

Most azonban a Delta jóvoltából rájuk mosolygott a szerencse. A légitársaság My Next Trip Back (A következő visszatérésem) címmel hirdetett akciót, melynek nyertesei repülőjegyet kaptak ajándékba. Eredetileg három győztest akartak választani, de annyi megindító történetet kaptak, hogy végül négy kiválasztott család élhetett a nagy találkozás lehetőségével – köztük Patriciáék.

A nő hétszer maradt le édesanyja születésnapjáról, ezért elhatározta, hogy most mind a hét alkalmat bepótolja. Persze a hazatérésük meglepetés volt a mamának. Amikor egyszer csak ott terem mellette a kisunokája, a boldogsága leírhatatlan. Az ő történetükről szól ez a pár perces videó:

 

A Delta YouTube-csatornáján teszi majd közzé a többi történetet is az elkövetkezendő hetekben.

via

Exit mobile version