Színek és formák – így látnak a kisgyerekek

nlc | 2016. Április 11.
Születéskor a kisbabák látása, térérzékelése, sőt még a színlátása is egészen más, mint a felnőtteké, és évekig tart, mire ezek teljes mértékben kifejlődnek. Ezek a képességek normális körülmények között maguktól is szépen kialakulnak, de játékkal és különféle módszerekkel a szülők is sokat segíthetnek abban, hogy a gyermekül látása kifogástalan legyen.

 

Bár a születéskor már minden egészséges babának teljesen kifejlődött a látáshoz szükséges látószerve és idegrendszere, a csecsemők mégis egészen másként látják a világot, mint a felnőttek. Ennek az az oka, hogy még nem kapták meg a külvilágból azokat az impulzusokat, amelyek hatására fokról fokra létrejönnek az idegsejtek közötti összeköttetések, de úgy is fogalmazhatunk, hogy a babának az anyaméhben még nem volt ideje és lehetősége, hogy megtanulja használni a szemét.

Ez a folyamat a születéssel kezdődik, és – bár ezt sokan nem is gondolták volna – egészen 7-8 éves korig eltarthat. Az első hetek és hónapok időszaka a legérzékenyebb ebben a fejlődésben, mert ha nem kapja meg a kisgyermek ekkor a szükséges ingereket, akkor bizonyos képességei nem tudnak kialakulni. Szerencsére erre csak nagyon extrém helyzetekben kerülhet sor, hiszen szinte minden pici baba találkozik fényekkel, színekkel és formákkal már a születése pillanatában, de a szülők különféle játékokkal és módszerekkel tudatosan is hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a gyermeknek minél jobb látása, szín-, forma- és térérzékelése alakuljon ki.

Más világot látnak a babák

Tudtad, hogy az újszülöttek még nem látnak színeket, csupán a szürke különféle árnyalatait képesek megkülönböztetni? Vagy azt, hogy bár látnak távolabbra is, de csak az arcukhoz egészen közeli, 20-25 centiméterre lévő tárgyakat és arcokat tudják élesen kivenni? Sőt nemcsak hogy tompa a látásuk, de még ráadásul fejjel lefelé is látják a világot az elején, és a fény változásaira is csak jóval kevésbé érzékeny a szemük a mienknél. Ahhoz, hogy a látásuk egészségesen fejlődjön, a gyermekeknek mindenképpen találkozniuk kell a megfelelő életszakaszokban bizonyos ingerekkel: színekkel, formákkal, fényekkel, és erre nagyon jó lehetőséget kínál nekik a játék.
Az egészen pici babákkal persze még nem lehet játszani, viszont akaszthatunk az ágyuk fölé, az arcukhoz közel különféle színes, változatos formájú dolgokat, amiknek a látványa általában rendkívüli módon leköti őket, és miközben ezeket figyelik, edződik a szemük, és a látóidegeik “begyakorolják” a dolgukat – és a 8. hónapra már nagyjából olyan élesen látnak majd, mint bármelyik felnőtt. A leginkább egyébként az emberi arc kápráztatja el a kicsiket: imádják közelről nézegetni az anya arcát például, úgyhogy hajoljunk fölé minél gyakrabban, mosolyogjunk rá, és engedjük, hogy a szemeivel kedvére pásztázza arcunk formáit és körvonalait.

A babák egyébként csak a 3. hónaptól kezdik szemmel és fejjel is követni a mozgó tárgyakat, de csak a 11. hónapra tud a szemük vízszintesen és függőlegesen is olyan szabadon mozogni, mint egy felnőtté. Ezalatt még számos fejlődési stádiumon átmennek: 5-6 hónaposan kezdenek kialakulni a szem-kéz koordináció képességei, és csak a 9. hónapban kezd el formálódni a mélységlátásuk, ami majd a 24. hónapra válik olyan jóvá, hogy a gyermek a saját lábán közlekedve már magabiztosan sétál el egyik pontról a másikig.

Színes építőkockákkal fejleszthető a látás

Ahogy hónapról hónapra fejlődik a gyermekek látása, egyre távolibb dolgokra is élesebben tudnak majd fókuszálni, ezért érdemes a szűkebb környezetüket is minél színesebbé, fényekben és formákban gazdagabbá tenni. Nem véletlen, hogy a gyerekszobák annyira tarkák és élénkek: a színek és formák gazdagsága stimulálja az agyat, és segíti a látás fejlődését. Amikor a gyermek már fel tud ülni, elkezdi használni a kezét, és próbálja megfogni vele a tárgyakat, tegyünk a közelébe változatos formájú és színű játékokat: például az építőkockák kiválóan alkalmasak erre a célra. Már csak azért is érdemes színes építőkockákat beszerezni, mert ezek a gyermek fejlődésének több fontos szakaszában is hasznos szerepet tölthetnek be: a térlátás, az egyensúly, a motorikus képességek, a gondolkodás és a memória fejlesztésében éppúgy segítenek, mint például abban, hogy a gyermek jó barátságba kerüljön a számok különleges világával, vagy hogy a színeket minél differenciáltabban tudja megkülönböztetni.

Játékkal tanuljuk meg a színeket

A látás fejlesztése szempontjából 7-8 éves korig egészen biztosan hasznos játék lehet az építőkocka, hiszen egy gyermek látása fokozatosan fejlődik: egy-másfél éves korban például a térlátás tökéletesedik, ezért ebben az időszakban nagyon fontos, hogy kellő ingerek érjék a gyermeket e téren is – például a kockák egymásra pakolás, rendezgetése, ide-oda tologatása nagyon jó fejlesztő játék lehet ilyenkor.

Az alaklátás is folyamatos tanulás, tapasztalás útján alakul ki 4-5 éves korra – ezt megelőzően a gyerekek még nem képesek a tárgyak egyes részleteinek felismerésére és elemzésére, és az egyes részleteket izoláltan fogják fel. Ahhoz pedig, hogy az úgynevezett elemző vagy “Gestalt”-látás teljesen kialakuljon, az óvodáskor végéig kell általában várni. A színek felismerése, egymástól történő megkülönböztetése már jóval korábban megtörténik, de a játék és a tapasztalás szerepe itt is nagyon jelentős, hiszen bár a színeket felismerik, még hatéves korukban is sok gyermeknek okoz gondot, hogy azokat megnevezzék, “verbalizálják”. Azok a gyerekek viszont, akik rendszeresen játszottak színekben gazdag tárgyakkal (és eközben szüleik újra és újra megnevezték nekik a különféle árnyalatokat) sokkal magabiztosabban mozognak az iskoláskorba lépve a színek világában, ízlésük, művészi képességeik általában fejlettebb társaiknál. 

Még több gyermekfejlesztés az NLCafén: 

Exit mobile version