Gyerekjáték

Játéktippek építőkockához

A játékokban a legnagyszerűbb dolog – legalábbis az igazán jó játékokban –, hogy számtalan módon használhatók, és csupán a fantázia szabja meg, hogy milyen játékot játsszunk velük. Ilyen például az építőkocka, amit ebből a szempontból nyugodtan nevezhetünk a játékok királyának is. Lássuk, mit hoznak ki belőle az interneten blogoló a kreatív anyukák!

Betűépítés

A betűvetést minden gyereknek el kell sajátítania előbb utóbb. Van, akinek ez könnyen megy, másokra viszont több időt kell szánni, és különféle trükkös módszereket kell bevetni ahhoz, hogy magabiztossá váljanak ebben a nehéz tudományban. Egy brit édesanya például azt találta ki, hogy olvasási és írási nehézségekkel küzdő hiperaktív lányát nem az íróasztal mellé kényszeríti, hogy papíron gyakorolja a betűket, hanem játék közben, élvezetes módon szerettei meg vele őket. Fogott hát egy csomag építőkockát és elkezdte kirakni a gyerekei nevét belőlük.

Játéktippek építőkockához

A gyerekek kíváncsiságát fel is keltette ezzel, és hamar rá is kaptak a dolog ízére: alig várták, hogy maguk is megformázhassák a különféle betűket – először természetesen mindegyik a saját nevét igyekezett kirakni belőle. A többiek lendülete a diszgráfiás kislányt is magával ragadta, és hamarosan szenvedélyévé vált a játék segítségével az, ami az iskolapadban csak kudarcot és szenvedést okozott neki: a betűk alakítása és felismerése.

Aktív játék a négy fal között

Megnézem
Összes kép (1)

Szintén egy angol édesanya leleménye a következő játék. Az ő gondja az volt, hogy a gyerekei nem szívesen mozdultak ki, és a lakókörnyezetük sem volt éppen a legalkalmasabb arra, hogy kint felügyelet nélkül játszhassanak. Ezért két egyszerű fakockákat alakított át úgy, hogy az egyiknek minden oldalára a lakás valamelyik helyiségét írta fel, míg a másikra egy aktív mozgással járó tevékenységet: például tánc, pörgés, ugrálás stb.. A játékszabály pedig mindössze ennyi: mindenkinek dobni kell a kockákkal és ki kell szaladni abba helyiségbe, amit a dobás “kiadott”, és egy percen át azt csinálni, ami a másik kockán volt látható: például a fürdőszobában egy percig táncolni, miközben a többiek pontozták a produkciót.

Kockanyomda és jéggyár

Megnézem
Összes kép (1)

 Nem kell feltétlenül mindig új játékot venni a gyereknek: okosabb, ha a réginek találunk valamilyen új funkciót. Például az építőkockákat át lehet alakítani nyomdává, amihez csak egy kis extra gyurmát kell beszerezni – még jobb, ha ez kiégethető gyurma –, vagy akár jégkocka készítőnek is felhasználhatjuk a gyerekekkel közösen – például egy gyerekzsúrra készülve. Mindkét ötletet rendkívül egyszerű megvalósítani, és garantáltan kellemes szórakozást nyújt majd a gyermeknek.

Formapárosító

Megnézem
Összes kép (1)

 

Íme, egy újabb példa arra, hogy egy játék több mindenre alkalmas: építőkocka, ceruza és papír segítségével pár perc alatt készíthetünk olyan játék szettet, amit egyébként külön is megvehetnénk drága pénzen az üzletben. Amellett, hogy igazán költségtakarékos megoldás ez, még a gyermek képességeit is jól fejleszti: segíti a térlátást, a logikai képességek fejlődését és a kisgyerekek manuális, motoros készségeit is javítja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top