Felébredtem egy puffanásra
“Annyira vártam, hogy mikor jön a Mikulás, hogy nem bírtam elaludni, talán öt-hat éves lehettem – meséli Béres Mariann. – A szobám ablakába tettük ki a megtisztított csizmákat, minden évben abba rakta az ajándékot. Aztán valahogy nagy nehezen sikerült elszenderülnöm, de telepakoltam az ágyam mindenféle játékkal, hogy ne legyen kényelmes, és ha fordulok, akkor valami megnyomjon és felébredjek. Éjjel arra ébredtem, hogy valami hatalmasat puffan a szobámban, apukám pedig káromkodik egyet. Akkor láttam meg, hogy a csomag még a kezében van, anyukám pedig pisszeg, hogy halkabban. Annyira megijedtem elsőre, hogy nagyon örültem neki, hogy ők azok, és egyáltalán nem bántam, hogy nincs Mikulás, nem is az a kérdés foglalkoztatott.”
A fiúk kinyomozták, hol lakik
“Nálunk a fiúk nyomoztak a Mikulás után – emlékszik vissza Molnár Katinka –, négy-öt családhoz a szüleim baráti köréből ugyanaz a fehér szakállas, puttonyos öreg jött. Másnap a suliban a fiúk pusmogtak róla, és kiderült, hogy meglesték – Tibi volt a szomszéd házból. Mindenkinek elmondták, nekünk is. Minket, lányokat annyira nem foglalkoztatott, de őket nagyon izgatta.”
Leesett a szakálla
“Az ovis ünnepségen jött hozzánk a Télapó – idézi fel Barta Ági. – Az óvó néni mondta, hogy egy kis verset kell mondanunk neki, és akkor kapunk csomagot tőle. Amikor Peti került sorra, elhadarta a verset, és amikor odament hozzá, ahogy csak bírta, megrángatta a szakállát. Az viszont azonnal leesett. Akkor láttuk meg, hogy Gyuszi bácsi az, a kertészünk. Volt olyan kislány, aki sírva fakadt, annyira megijedt, volt, aki nevetett, hogy micsoda vicces dolog. Mindenki másképp fogadta. Peti később azt mondta, egy filmben látta, hogy a Télapót úgy választják ki az ál-Télapók közül, hogy megrángatják a szakállát, ha nem jön le, akkor választhatja ezt a foglalkozást.”
A felemás cipőfűzője buktatta le
“Én annyira rettegtem a Télapótól, hogy rá sem mertem nézni – mondja Kiss Luca –, csak a cipőjét bámultam. Másnap, amikor a boltba mentünk anyukámmal, lenéztem a zöldségesünk lábára, és megláttam ugyanazt a cipőt. Az volt a furcsa, hogy nem volt egyforma a cipőfűzője. Az egyik fekete volt, a másik barna. Előző este még azt hittem, ennyire mókás a Télapó, de akkor rájöttem, hogy ez csak egy emberi nemtörődömség. Hetekig haragudtam rá, amiért elhitette velem, hogy ő valami csoda. Aztán többet nem foglalkoztam a kérdéssel.”
Apukám megelégelte a dolgot
“Minden évben nagyobb ajándékot kértem a Mikulástól, mert ha valaki, ő megteheti, hogy minden kívánságot teljesít – tudom meg Varga Gábortól. – Csakhogy nem azt hozta, amit kértem. Ebből aztán olyan hiszti lett, olyan durcás lettem, hogy a szüleim nem bírtak megnyugtatni. Végül apám megelégelte a dolgot, és azt mondta, hatévesen nincs szükségem erre a mesére, ők vesznek meg mindent, de a csillagokat nem tudják nekem lehozni. Nem ért sokként, valahol már sejtettem, hogy ez így van, annyiszor megkérdezték, hogy mit szeretnék majd kapni.”
Megtaláltam az ajándékot
“Ötéves lehettem, amikor a szekrényben kerestem valamit, és kirántottam a törülközők alól az oda eldugott csomagot – emlékszik vissza Vas Botond. – Egy pillanat műve volt az egész, rögtön rájöttem, hogy az egész sztorit csak a gyerekeknek találták ki, és a szüleim lepnek meg minden évben.”
A testvéreim nem bírták tovább
“Hárman vagyunk testvérek, két bátyám van – mondja Faragó Éva. – Én minden évben annyira vártam a Mikulást. Találkozni nem szerettem vele, de hogy ajándékokat csempésszen a lakásba az éj leple alatt, másnap arra ébredjek, hogy nálunk járt, az maga volt a csoda. A bátyáim viszont mindig nevettek rajtam. Először nem értettem, miért. Aztán egyszer valamin összevesztünk, és akkor odavágták hozzám, hogy nem is létezik. Dedós vagyok, hogy elhiszem. Anyu akkor még vigasztalt, de a kételyt elültették bennem. Nem volt jó érzés, de fiúkkal együtt élni nem azt jelenti, hogy az ember sokáig élhet a tündérvilágában.”