Tényleg adjam át a helyem az idegesítően hisztis kisgyereknek a buszon?

nlc | 2017. Június 28.
Furcsa jelenet szemtanúja voltam a villamoson. Nem értem, hogy egy hisztiző kisgyereket miért talál bárki cukinak.

Nyári hőség, munka után, négyes-hatos villamos. Viszonylag sokan vannak, de legalább megy a légkondi, és a meleg a villamos belsejében nem borzol idegeket. Mechwart liget, nyílik az ajtó, felszáll egy – valószínűleg – nagypapa és a kis unokája, egy 3-4 éves forma kisgyerek. A kisfiú a legnagyobb döbbenetemre minden átmenet nélkül visítani kezd, és ez itt most nem költői túlzás. 

– Le akarok ülni! Le akarok ülni! Le akarok ülni! – kiabálja hisztérikusan, és ez nekem – nem vagyok szülő–- inkább félelmetes, mint cuki. A nagypapa feszeng, látja, hogy tele a villamos, nincs ülőhely. Kicsit szégyelli is a dolgot, és borzasztóan hálás a kicsit idősebb hölgynek, aki felpattan, és átadja az ülőhelyét a kisfiúnak. A kisfiú pont olyan gyorsan hagyja abba a hisztizést, ahogy elkezdte, hiszen megkapta, amit akart. Ülőhelyet.

Asszonyok mosolyogtak össze, hogy jaj, de cuki. Engem is bele akartak vonni a “jajdecukiezagyerek” összenézésbe, de csak meredten néztem, mert szerintem ez a hiszti egyáltalán nem volt cuki. Nagyon nem. Nekem nincs gyerekem, szóval könnyen okoskodhatok, de egy csomószor nem szeretem nézni, amikor kissé rozoga nagymamák vagy nagypapák kapaszkodnak állva, míg az unokájuk ül. És tudom, féltik a kisgyereket, meg tényleg ne tapossa őt agyon a többi utas, vagy ha nagyot fékez a jármű, biztosan jobb nekik, ha ülnek. Ebben a helyzetben inkább azt nem értettem, hogy miért kell bátorítani egy gyereket, hogy hisztivel bármit elérhet. Hogy a villamos népe miért mosolyog össze, ha hisztiző gyereket lát, legalizálva, hogy milyen klasszul csinálja? Természetesen nem az én dolgom, meg nem is a villamos népének a dolga, hogy más hisztiző gyerekét megnevelje. Tudom, a nagypapa ebben a helyzetben csak az áldozat volt, hiszen nem ő neveli az unokát – gondolom én –, ő csak vigyáz rá. Szóval a nő, aki átadta a helyét, valójában a nagypapát mentette meg, aki kedvesen megköszönte a helyet, de az unokáját már nem szólította fel, hogy köszönd meg a néninek, vagy bármi ehhez hasonló. 

 Én nem vagyok szülő, ezért is kérdezem, ti mit gondoltok erről a helyzetről?

 

Exit mobile version