Óvodában vert meg két gyereket egy szülő

nlc | 2017. Július 12.
A 46 éves nő a saját gyerekét ért sérelmekkel indokolta, hogy miért ütött meg két óvodást Balassagyarmaton.

Garázdaság vétsége miatt állította bíróság elé a Balassagyarmati Járási Ügyészség azt a 46 éves nőt, aki egy balassagyarmati óvodában két óvodást is megvert – közölte az ügyészség.

A vádlott 2017. május 30-án délután elment az óvodába, ahová a gyereke is járt, és

az udvaron játszó egyik óvodás kezére ráütött amiatt, mert az korábban megkarmolta a nő gyerekének kezét.

Ezután bement az épületbe, és az egyik csoportból kihívott egy másik óvodást, őt is megszidta, majd az ő kezére is ráütött a gyerekét ért sérelem miatt.

A vádlott óvodában tanúsított magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban – különösen a gyerekekben – megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A nő beismerte a tettét, és az ügyészség röviddel a történtek után bíróság elé állította: 30 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, és ki kell fizetnie a 15 ezer forintos bűnügyi költséget is.

 

Exit mobile version