Örökbe fogadhatta nevelt gyermekét a meleg pár

MTI/NLCafé | 2017. Október 10.
Engedélyeztek örökbefogadást meleg házaspárnak Németországban, először a történelemben.

Először fogadhatott örökbe gyermeket homoszexuális pár Németországban, aminek előszobája a melegházasság engedélyezése volt.

A leszbikusok és melegek németországi szövetségének (LSVD) közleménye szerint Michael és Kai Korok a melegházasság engedélyezéséről rendelkező törvény hatálybalépése utáni napon, október 2-án bejegyzett élettársi kapcsolatuk házassággá nyilvánítását kérte az anyakönyvi hivataltól. A házassági anyakönyvi kivonatot hamar meg is kapták, és október 4-én benyújtották a kerületi bírósághoz, amelynél már régóta küzdenek azért, hogy örökbe fogadhassák nevelt gyermeküket, Maximiliant, aki születése óta velük él.

Ez is érdekelhet Megnézem

Az azonos nemű párok egyenjogúsításának folyamata az idén júniusban teljesedett ki, amikor a szövetségi parlament (Bundestag) megszavazta a melegházasság bevezetését. Az október 1-jén hatályba lépett módosítással a paragrafusban a „házasságot egy életre kötik” szakasz helyére az kerül, hogy „a házasságot két különböző vagy azonos nemű ember köti egy életre”.

Azonban az LSVD szerint a törvényhozóknak maradt még tennivalójuk. Az érdekképviseleti szervezet a többi között sürgeti, hogy a büntető törvénykönyvben rögzítsék, hogy a homofóbia az úgynevezett gyűlölet-bűncselekmények egyik indítéka lehet. Azt is kérik, hogy a szövetségi kormány és a tartományok indítsanak programokat az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésére és visszaszorítására.

Exit mobile version