Ennél óvatosabban még nem fektettek le gyereket – fotó

nlc | 2017. Október 26.
Az apuka szó szerint megtette, amit a párja kért tőle.

Egy amerikai apuka, Aaron Cade egy este az autós gyerekülésben alvó kislányával ért haza. A párja, Ashlie Nicole épp mosogatott és azt kérte tőle, hogy csak fektesse le az ágyba közös gyermeküket, és majd később, ha felébred, megfürdeti.

Az apa pedig szó szerint értelmezte az anya kérését: hogy a csöppség fel ne ébredjen, a gyereküléssel együtt tette be az ágyba, majd szépen betakargatta. Később, amikor Ashlie Nicole a szobába lépett, ez a látvány fogadta:

Ki kellett mennie a helyiségből, hogy nevetésével fel ne ébressze a babát.

The Sun

Exit mobile version