Nem rontotta meg tanítványát Körmend volt alpolgármestere

nlc | 2018. Február 01.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást Körmend volt alpolgármestere ellen a rendőrség, nem találtak bűncselekményre utaló nyomot. Szabó Ferencet annak a 16 éves lánynak a szülei jelentettek fel, akivel viszonya volt Szabó Ferencnek.

Szabó Ferenc korábban Körmend alpolgármesteri címét is betöltötte, ám tavaly év elején kénytelen volt lemondani, mert sajtóhírek szerint viszonyt folytatott egy 16 éves diáklánnyal, aki korábban a tanítványa volt. A férfit a lány szülei jelentették fel a rendőrségen kiskorú veszélyeztetése miatt.

Szabó Ferenc a kirobbant botrány után lemondott alpolgármesteri címéről, illetve a KDNP körmendi szervezetének elnökségében betöltött tisztségéről is, a lépést „a magánéletében történt változásokkal”, illetve más jellegű feladataival indokolta.

A feljelentés nyomán indult, közel egy évig tartó nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte, az ügyet a Körmendi Járási Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette – tudta meg az ügyről a Nyugat.hu.

Exit mobile version