Ő lett a világ legjobb tanára

nlc | 2018. Február 15.
Mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkozik a világ legjobb tanára.

Egy brit tanárt választottak több mint 30 ezer pályázó közül a világ legjobb tanárának, ezt Bill Gates jelentette be. Andria Zafirakou a legszegényebb családok gyermekeit tanítja a nagy-britanniai Alperton Közösségi Iskolában, észak-nyugat Londonban. Az általa tanított gyerekek egy része bűncselekményeknek és bandaerőszaknak van kitéve, és a legmagasabb gyilkossági rátájú londoni közösségben él. Andria ezért is tartotta létfontosságúnak, hogy tanítványai jól érezzék magukat,  amikor iskolába járnak.

A nő a többi tanár segítségével átalakította a tantervet, hogy releváns legyen a diákok életére vonatkozóan, emellett otthonukban is meglátogatta tanítványait.

Forrás: the Varkey Foundation

Azáltal, hogy láttam a diákjaimat a saját környezetükben is, rájöttem, hogy sok tanítványom mérhetetlen szegénységben, nélkülözésben él. Több család él icipici lakásban, ami gyakran zsúfolt és zajos, így a diákok sokszor kénytelenek a fürdőszobában megírni a házi feladatukat, hogy  egyedül lehessenek és koncentrálni tudjanak. Van, aki azért nem vehet részt az iskolai tevékenységek egy részében, mert szülői feladatokat kell ellátnia testvérei mellett. Mindez arra késztetett, hogy további órákat, felkészítést szervezzek nekik, melyek segítenek fejlődésük előrehaladásában.

Andriát 173 ország több mint 30 ezer tanára közül választották meg a világ legjobb tanárának.

Metro

Exit mobile version