Egyszerre kérték meg egymást kezét véletlenül

nlc | 2018. Február 15.
A másik szándékáról mit sem sejtve, ugyanazon a napon akarták megkérni egymás kezét.

Egy leszbikus pár videót készített a pillanatról, amikor rájöttek, hogy egy időben tervezik egymásnak feltenni azt a bizonyos nagy kérdést.  Tori és Berkley 4 éve járnak, és mindketten úgy érezték, most jött el az előrelépés pillanata. Konkrétan ugyanazon a napon. Semmit sem tudtak egymás szándékáról, teljesen véletlenül választották ki ugyanazt a napot az eljegyzésre. 

Az eljegyzés a Pictionary nevű játék (az Activityhez hasonló társas) közben történt, mely Tori tervének a része volt. A lány Twitteren is megosztotta megdöbbenését, hogy egyáltalán nem vette észre barátnője szándékát, miközben ő már hónapok óta tervezte az eljegyzést. Tori leplezésképpen, a játék részeként olyan szavakat írt fel egy papírra, mint lánykérés vagy házasság, mintha ezekkel írná körül a kitalálandó szót. Berkley ekkor megszólalt, jelezvén, hogy lejárt az idő, majd fél térdre ereszkedve előhúzott egy gyűrűt. 

Mindketten nagyon meglepődtek, hogy ugyanakkorra időzítették szándékukat, azt hitték, viccel a másik. Természetesen volt nagy öröm és sírás, mikor a párban tudatosult, mi is történt. Mi ez, ha nem az igazi összhang?

Metro

Exit mobile version