Hazaengedték a hajdúszoboszlói félárva hármas ikreket a kórházból

nlc | 2018. Március 03.
Több mint két hónap kórházban töltött nehéz időszak után végre élvezhetik az otthon melegét a hajdúszoboszlói félárva hármas ikrek – értesült a Blikk.

Mirát, Lénát és Milánt alig pár hete hozhatta haza a kórházból édesapjuk, Fábián Tamás, aki tavaly decemberben vesztette el 31 éves feleségét. Miután az anyuka életet adott három gyermeküknek, a szülést követően néhány órával belehalt az úgynevezett HELLP-szindróma súlyos vérzéses szövődményébe. Az orvosok hiába küzdöttek az asszony életéért, nem lehetett rajta segíteni – írja a Blikk.

„A gyerekeket két héttel ezelőtt engedték haza, miután minden szükséges vizsgálatot elvégeztek rajtuk. Szerencsére egészségesek, és a súlyuk is megfelelően gyarapszik a nagy étvágyuknak köszönhetően. Nagyon jó babák, és már túl vannak a kötelező oltásokon is” – mondta az édesapa, Fábián Tamás.

Hazaengedték a kórházból az ikreket (Fotó: Blikk.hu)

Exit mobile version