Még csak 13 éves, de hatalmas szív és felelősségtudat lakik Daniella Benitezben, aki rendszeresen jótékonykodik. Legutóbb egy nyaraláson járt Mexikóban, ahol szembesülnie kellett vele, hogy hány hozzá hasonló korú gyermek él padló, fűtés és folyó víz nélküli házban. Elhatározta, hogy tesz ez ellen valamit és édesanyja jóváhagyásával egyedül belefogott egy adománygyűjtő kampányba.
Valószínűleg amilyen jólelkű, ugyanolyan talpraesett és meggyőző is lehet Daniella, mert hamarosan 16 ezer dollár bevétel jött össze, amelyet át is utalt egy mexikói szegények segítésével foglalkozó alapítványnak. Hamarosan egy ötgyerekes, gyermekeit egyedül nevelő anyuka költözhet majd be családjával abba a házba, amelyet a Daniella által összegyűjtött pénzből építettek.
Az amerikai kiskamasz pedig nem áll meg, folytatja a jótékonykodást, és erre buzdítja kortársait is:
Hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni, amink van, vagy különböző kifogásokat kitalálni arra, hogy miért nem tudunk változtatni a dolgokon. Azt üzenem a kortársaimnak, hogy senki sem túl fiatal vagy kevés a feladathoz, csak meg kell látnotok, hol tudtok segíteni
– jelentette ki.
(Forrás: tptvexclusives)