Egyre kevesebb diák akar nyáron dolgozni

MTI/NLCafé | 2018. Május 17.
Pár éve még tülekedés volt a diákok között a nyári munkalehetőségekért, mára viszont úgy kell összefogdosniuk őket az iskolaszövetkezeteknek.

Néhány éve még sok diáknak nem tudtak munkát adni az iskolaszövetkezetek, ma már jó eredmény, ha a vállalati partnerek igényeinek a 80 százalékát teljesíteni tudják – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Mintegy 30-40 százalékkal ugrik meg a munkát vállaló diákok száma a szünidő alatt. „Tavaly körülbelül 14 ezer diáknak adtunk munkát nyáron, egész évben pedig nagyjából 18 ezernek. Idén ugyanekkora létszámra számítunk” – mondta a lapnak Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs igazgatója.

Diákmunkások gumigyűrűk öntési felületeit tisztítják a Hübner-H Kft. gyárában Nyíregyházán 2013. július 22-én – MTI Fotó: Balázs Attila

„A fiatalok gyári betanított munkásként, kereskedelmi egységekben, szállodákban, éttermekben, strandokon, irodákban, fesztiválokon is dolgoznak, de sokan élnek azzal a lehetőséggel is, hogy diákmunkával szerzik meg a tanulmányukhoz szükséges szakmai gyakorlatot” – mondta Pataki Zoltán, az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet elnöke.

A diákbérek igazodnak a mindenkori minimálbérhez, eszerint 2018-ban a fiatalok órabére is bruttó 794 forintnál kezdődik. A fizetést nagyban befolyásolja a munka jellege, de a földrajzi elhelyezkedés is számít. Míg az ország keleti részében zömében minimálbérért dolgoznak a diákok, addig az észak-nyugati területeken 850-950 forintot keresnek óránként, Budapesten pedig ez az összeg az ezer forintot is eléri – tette hozzá Simon Balázs.

Pataki Zoltán szerint a szaktudást igénylő munkáknál már általában bruttó 1200 forintról indulnak az órabérek, de mérnök-informatikus, PHP-fejlesztői és fordítói pozíciókban az átlagbér 1500-2500 forint között mozog. Kimutatásaik szerint a nyári szünetben heti 32 óra munkát vállalnak a diákok, míg tanítási időben a heti átlag 20-25 óra.

Exit mobile version