Százak várták a ceglédberceli baleset áldozatainak koporsóit – videó

nlc | 2018. Május 28.
A hozzátartozók és a rokonok mellett rengeteg ismerős, barát várakozott, akik együtt sírtak és imádkoztak a gyászoló családokkal.

Hazaszállították a ceglédberceli baleset kilenc halálos áldozatának holttestét Romániába. A helyi beszámolók szerint a koporsókat a rokonok és a hozzátartozók mellett több száz barát és ismerős várta, akik együtt sírtak és imádkoztak a gyászoló családokkal – írja a 24.hu.

Az elhunytak hazaszállítását egy válságstáb szervezte meg, a szállítás költségeit pedig a külügyminisztérium fedezte.

Mint azt megírtuk, Ceglédbercelnél összeütközött egy kisbusz és egy teherautó, a balesetben kilencen meghaltak. A román rendszámú kisbusz sofőrje élőben közvetítette az utat a Facebookon, vélhetően ezért nem tudott előzés közben figyelni.

Kiderül, hogy a 38 éves sofőrnek nem ez volt az első balesete. A tragédia miatt több mint 15 gyerek maradt árván.

Exit mobile version