A metrópótló buszon felejthettek egy kétéves kisfiút

nlc | 2018. Június 26.
Futótűzként terjed a Facebookon egy fotó, de sokan kétségbe vonták a történet hitelességét.

A hétvégén futótűzként járta be a Facebookot egy bejegyzés, miszerint felelőtlen szülei a metrópótló buszon felejtettek egy kétévesforma kisfiút egy babakocsiban. A poszt szerzője egy fényképet is feltöltött a közösségi oldalra. Bejegyzését kevesebb mint három nap alatt már több mint 6 ezren megosztották, 11 ezren reagáltak rá, és csaknem 100 hozzászólás érkezett alá.

Tehát, ő itt a babakocsiban Pistike. Vagy Zolika. De az is lehet, hogy Lacika. Mondjuk a történet szempontjából ez lényegtelen, úgyhogy nevezzük őt Lacikának. Nos, Lacika ma reggel autóbuszra szállt. Ezt vélhetően nem egyedül cselekedte. Mi több, tekintve, hogy mindössze még csak körülbelül kettő éves, ezért ezt nem is a saját elhatározásából tette. Tehát Lacika utazott ide s oda, mígnem egyszer csak azon kapta magát, hiába forgatja a fejecskéjét, sehol sem látja az útitársát

– kezdődik a bejegyzés, amely leírja, hogy a kisfiú több megállón keresztül utazott a buszon úgy, hogy senki nem ment oda hozzá, míg végül egy nő szólt a buszvezetőnek, a buszvezető pedig a rendőrségnek.

A kép alá rengeteg felháborodott hozzászólás érkezett, majd több olyan is, amelyik az ügy részleteit kezdte pedzegetni, a bejegyzésben ugyanis sem a pontos időpont, sem az nem szerepelt, hogy mi lett végül a buszon felejtett gyerekkel. A bejegyzés szerzője erre azt írta, hogy a képet nem ő, hanem egy, a poszt alatt megjelölt hölgyismerőse készítette, aki végül a buszvezetőt is értesítette. A férfi azt is közölte, hogy az eset 8 órával a bejegyzés közzététele előtt, tehát június 23-án szombaton korán reggel történt. Aznap este egy újabb posztban tolmácsolta a nő beszámolóját:

A kiérkező rendőröktől, illetve gyermekjóléti központ munkatársaitól túl sok felvilágosítást én sem kaptam. Mindössze annyit közöltek, hogy egyelőre megpróbálják felkutatni a kisfiú szüleit.

A férfit a hozzászólók közül többen is azzal vádolták, hogy kitalálta a történetet, mivel sem ő, sem a képet készítő nő nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak. Több portál, köztük például a Blikk is megpróbált utánajárni az ügynek, de nem tudtak, mivel nem reagáltak a megkeresésükre, a rendőrség szintén nem adott tájékoztatást, a BKV pedig azt közölte, hogy nem érkezett hozzájuk hivatalos bejelentés az ügyről.

A bejegyzés szerzője ezért kedd reggel egy hosszabb posztban reagált a vádakra, ebben pedig további részleteket is megosztott az esetről. Elmondása szerint a kép szombaton reggel 8 óra körül történt az M3-as metrópótló buszon, irányban Újpest felől a Deák tér felé. A kép állítása szerint azért készült, hogy később bizonyítékként szolgáljon, a nő pedig azután, hogy a gyereket átadta a hatóságoknak, nem foglalkozott az üggyel.

Exit mobile version