4 éves kisfiú mentette meg anyja életét

nlc | 2018. Szeptember 02.
Emlékezett arra, hogyan kell hívni a központi segélyhívót, és ügyesen megadott minden adatot az ügyeletesnek.

Megmentette anyukája életét a London Camberwell kerületében élő Micah Adjarkoh, aki csupán 6 héttel ezelőtt ünnepelte a 4. születésnapját. Eszméletlen állapotban talált rá 24 éves édesanyjára, a recepciósként dolgozó Chancelvie Ngoyra odahaza, és azonnal a mobilért nyúlt. A kisgyerek tudta az okostelefon feloldókódját, mivel gyakran játszik a készülékkel, sőt arra is emlékezett, hogy a 999-t kell hívni baj esetén.

A központi segélyhívó ügyeletesének ügyesen megadott minden szükséges adatot, igaz, egy kis segítséggel és többszöri pontosítással. Amikor anyukája nevét kérdezték, Micah a lehető legtermészetesebben azt válaszolta: Anyu. Amikor pedig arra kérdeztek rá, hogy mit csinál az anyukája, a kisfiú azt mondta: alszik. Az ügyeletes ekkor arra kérte, hogy ébressze őt fel, így az eszméletlen állapotú nő kissé magához tért, és segíteni tudott a kisfiának a hiányzó adatok megadásában, mint a lakcím és az irányítószám.

Forrás: The Sun

A kiérkező mentősöket Micah engedte be a lakásba, akik az anyukáját kórházba vitték, és egy hétig bent tartották vérröggyanú miatt.

Micah megmentette az életemet, ő az én hősöm. Csak akkor kezdett el sírni, amikor a mentős oxigénmaszkot adott rám, és nem engedték, hogy velem jöjjön a kórházba” – mondta el Chancelvie, aki, amint kijött a kórházból, virágot és csokit küldött a kisfiú telefonhívását fogadó ügyeletesnek. „Most csak az a probléma, hogy amint azt mondom, fáj a hasam, Michah egyből megkérdezi: hívhatom az ügyeletet?” – mesélte viccesen az anyuka.

(via)

Exit mobile version