Pelenkázót követel a férfimosdókba az apa, akinek a vécében kellett tisztába tennie a fiát

nlc | 2018. Szeptember 25.
A középiskolai tanár nem először került ilyen helyzetbe, nem érti, miért nem tudják kulturált helyen bepelenkázni a gyereküket az apák.

Egy apának az étterem mosdójában, guggolva kellett kicserélnie a fia pelenkáját. Az esetről készült fotó bejárta a netet, és az édesapával egyetértésben sokan azt követelik, hogy a férfimosdókban is legyen pelenkázóasztal.

Donte Palmer középiskolai tanár az Instagramon azt is elárulta, hogy nem ez volt az első eset. Látszik a fényképen is, hogy a kisfiú teljesen nyugodtan viseli a pelenkacserét, mert már hozzászokott ehhez a kényszerű megoldáshoz.

A gondos, háromgyerekes apa elmondta, hogy a legidősebb fia szokott lenni a „pelenkacserélő asszisztens”. Palmer általában egy pelenkázó alátétre fekteti a kicsit, tisztába teszi, a nagyobb gyerek törlőkendőt ad neki, és kidobja a használt pelust.

Az apa észre sem vette, hogy a fiú lőtt egy fotót is az akcióról, csak később döntött úgy, hogy kiposztolja azt. Volt, aki azzal támadta, hogy miért ennyire lusta a felesége, de a férfi szerint miért ne pelenkázhatna egy apa is.

De nem Palmer az egyetlen apa, aki ilyen helyzetbe került. A New Hampshire-i Chris Mau korábban arról írt a Facebookon, hogy milyen undorító vécében kellett a lányát egy gyorsétteremben tisztába tennie.

(Yahoo Lifestyle)

Exit mobile version