Gyerekkoromban alig vártuk, hogy anyu sírásban törjön ki a szegény koldusfiú láttán a színdarab-közvetítésen, amin aztán mind nagyon jókat nevettünk, szerencsére anyuval együtt, mert a nagy lélek mellé humorérzéket is kapott.
Adakozni tőle tanultam. Mindig volt a zsebében apró, amit oda tudott adni valakinek.
Gyerekkoromban tilos volt koldulni az utcán, de anyunak jó szeme volt hozzá, hogy ki az, aki elfogadja a pénzt, mert rászorul. Hetente egyszer jártunk a Nagycsarnokba bevásárolni. A heti bevásárlás sokba került, ezért akkor mindig szokása volt anyunak valakinek adni egy keveset, hogy másnak is legyen. Saját pénzből az első fizetésemből adakoztam, annak a kutyamentő szolgálatnak, ahonnan nagyanyám hozta a kutyáját. Nem voltam rendszeres adakozó, néha ha eszembe jutott, akkor feladtam egy kis pénzt csekken.
Mikor 1996 körül bevezették az 1% felajánlásának lehetőségét, akkor pár évig úgy éreztem, én ezzel a pénzzel le is tudtam azt a keretet, amit adományozásra szánnék. Egy húszéves nem éppen a problémákat látja a világban, hanem a lehetőségeket, a szépséget, és ez így is van rendjén. Az első állandó jótékonysági átutalási megbízást 2000-ben adtam a bankomnak. Akkor voltam 26 éves, és egyszeriben sokkal fontosabbnak kezdtem érezni az embertársaim sorsát, mint az állatokét. Pár évig tartott ez a korszak, de igazi adakozóvá akkor váltam, amikor gyerekem született.
Csodálatos dolog ez a hormonháztartás, amint gondoskodnunk kell egy másik emberről is, mások iránt is sokkal megértőbbek, áldozatkészek leszünk.
Nem tartom magam egy szupermaminak, de el kell ismernem, hogy valóban nemcsak a gyerekem született meg a szülés pillanatában, hanem egy másik ember is helyettem. Bár mindenen (még) nem sírok, ami megható, de például azokon a videókon mindig könnyekig meghatódom, amikor valaki először hallja a hangokat, vagy látja a színeket. Van önuralmam, itt meg is állok.
A fiam születésével egy időben kezdtem el egyszeri adományokat is adni, leginkább pénzbeli adomány formájában. Erre minden hónapban van egy keretem, de van amikor nem használom fel, és akkor halmozódik. Nem keresem a rászorulókat, megtalál a hír magától is. Nem tudom, mi alapján döntök, van, ami nem ér el a szívemig, és egy másik meg igen. De mindig gyerekeknek vagy családoknak adományozok.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash
7-8 éve volt pár év, amikor rengeteget önkénteskedtem, a munkámat is és az időmet adtam adományként. Nem tudtam nemet mondani, ha valahova hívtak, elvállaltam. Aztán amikor ez már olyan gyakorivá vált, hogy a családom látta kárát, akkor leálltam. Azóta inkább a pénzemet adom, mint az időmet. Van a Big Bang Theoryban egy karácsonyi rész, amikor a szereplők elmennek egy ingyenkonyhára segíteni, ahonnan először elküldik őket, mert éppen nincs szükség több segítő kézre. Hát, sajnos Magyarországon ezt még elképzelhetetlennek tartom. A szereplők ott találkoznak Elon Musk milliárdossal, aki szintén ételt oszt. Nem tudom mi a helyzet a magyar milliárdosokkal, de Demján Sándoron kívül én még sajnos soha egyiket sem láttam reflektorfény nélkül jótékonykodni.
Amikor felhagytam a személyes jelenléttel, bekerültem egy olyan körbe, ahova mindig „csak egy tepsi süteményt” kértek, amit vagy elárvereztek, vagy egy vásáron eladták, és a bevételt fordították jótékony célokra.
Sajnos itt se tudtam a normális mértéket megtartani, és több olyan hétvégém is volt, amikor négy helyre sütöttem, ráadásul sokszor abban sem voltam biztos, hogy a bevétel fedezné-e az előállítás árát, ami persze abból a szempontból mindegy, hogy természetesen nem kértem vissza, de jó lett volna tudni, hogy valóban van-e értéke a munkámnak az alapítványnak a számára, amelyet éppen támogattam. Amikor pedig egy alapítvány elfelejtett eljönni a két tortáért, amit kértek, akkor úgy döntöttem, hogy ezt is befejezem.
Azóta kétféle módon adakozom, és szerintem megtaláltam a számomra legjobb módját a jótékonykodásnak. Az egyik továbbra is a pénz. A pénzt mindenki egészen pontosan arra tudja költeni, amire a leginkább szüksége van, ráadásul azonnal. Egy leégett háznál biztosan jól jön egy hűtő, de kettőre már nincs szükség, viszont ha nem tudunk megvenni egy hűtőt, kétezer forinttal is nagyon sokat segíthetünk, mert bízhatunk benne, hogy rajtunk kívül sokan adnak majd kisebb-nagyobb összeget. Pénzzel nem tudunk mellé nyúlni. Természetesen azok is nagyon jól tudnak adakozni, akiknek erre nincs keretük, viszont van mondjuk szabadidejük, kreavitásuk, speciális tudásuk. Ők mehetnek főzni, festeni, felújítani, Koripot kötni, süteményt sütni.
A másik kedvenc adakozási módom az, amikor a rászoruló emberek vagy alapítványok egészen konkrétan leírják mit szeretnének. Ha pénzt valamilyen speciális dologra, akkor szokták azt is jelezni, hogy hogy áll éppen a gyűjtés. De ilyenkor decemberben sok olyan szegény gyerek is van, aki nagyon szeretne valamilyen tárgyat megkapni, ami másoknak könnyen megadatik. Általában válogathatunk, hogy kinek szeretnénk a karácsonyi meglepetését megvásárolni. Egészen változatos kérések közül választhatunk. A rózsaszín fürdőkádas baba és keksz, vagy a jó illatú dezodor, 24 színű filctollkészlet csak egy-egy példa. Ezeket az ajándékokat érdemes szépen becsomagolni, mellé ajándékkártyát írni, és persze ha belefér, akkor nyugodtan túl lehet teljesíteni a kívánságlistát!