Kamaszok őszintén a legszebb karácsonyi élményeikről

Bodrogi Eszter | 2018. December 25.
Tiniket nevelő szülők, figyelem! Kérdezzétek meg a saját gyereketek, melyik karácsonyra emlékszik a legszívesebben. Jó lesz visszagondolni rá, amikor idén majd nem akar a közös ünneplésben részt venni.

Öt tinit kértünk, hogy meséljék el a legjobb, legszebb karácsonyukat.

Dani, 16 éves:

Hat- vagy hétéves lehettem, és kaptunk az öcsémmel egy társasjátékot, amiben volt egy barna, kissé áttetsző üveg dobókocka. Ahogy a kockát az égők felé fordítottam, átszűrődött rajta a fény. Napokig feküdtem a karácsonyfa alatt, és azzal a dobókockával játszottam. Nem tudom miért, de olyan jó érzéseket ébreszt bennem, ha erre gondolok. A játék már nincs meg, de a kocka még mindig a polcomon van.

Míra, 15 éves:

Két éve volt a legjobb. Talán akkor nem voltam már olyan gyerek, hogy izgalommal várjam a karácsonyt meg az ajándékokat. Igazából tök rosszul indult. Semmi karácsonyi hangulatom nem volt, totál feleslegesnek éreztem az egészet, nem akartam énekelni, jópofáskodni a nagyszülőkkel, semmit. Azért nagyon undok nem voltam, de tényleg elszomorított, hogy semmi hangulatom nem volt, mindenben csak a felesleges megjátszást láttam.

Mondtam is a vacsoránál apámnak, hogy nincs karácsonyi hangulatom, és ez milyen rossz. És akkor halál komoly arccal azt mondja nekem, hogy ez azért van, mert nem ettem még idén elég fenyőfa tűlevelet! És szórt párat a levesembe. Annyira nevettünk mindnyájan, hogy pár perc múlva olyan igazi röhögőgörcsöm lett, amitől napokig éreztem a hasizmom. Persze apám mindig rá is tett egy lapáttal, amikor már majdnem sikerült abbahagynom a nevetést, akkor fura hangon megkérdezte, hogy na, hatott már a tűlevél?

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

Luca, 16 éves:

Mindegyik karácsonyom csodálatos volt, amikor még kicsi voltam. Most is az, de azok azért jobbak voltak. Annyira izgultam minden évben, hogy december 24-én estére rendszeresen belázasodtam az izgalomtól.

Pedig anyukám teljesen normális, nem ilyen karácsonyi elmebeteg, én mégis szétizgultam magam. Mindig már jóval karácsony előtt listákat írattam, aztán ezeket folyamatosan javítottam, lehúztam belőle, hozzáadtam valamit. Általában kaptam olyat, ami a listán volt, és olyat is, ami a szüleim gondoltak jó ajándéknak nekem. A legjobb a babaház volt, mindenféle felszereléssel. Bevallom, az még mindig megvan, és nagyon remélem, hogy majd lányom fog születni, mert akkor újra játszhatok vele!

Dávid, 15 éves:

A legszebb karácsonyom állítólag meg se történt. Jobban mondva vannak részletei, amik valóban úgy történtek, ahogy emlékszem, de a többi (amire egyébként szintén emlékszem) állítólag csak a fantáziám műve. Az biztos, hogy amikor négyéves voltam, akkor a nagyanyámék meglátogatták decemberben az unokatesómékat Londonban, és mi kimentünk eléjük a repülőtérre, később együtt karácsonyoztunk, és kaptam egy csodálatos piros, emeletes buszt. Csakhogy az érkezés és a szenteste között állítólag eltelt két-három nap.

Szerintem ők emlékeznek rosszul, és nekem van igazam. Én úgy emlékszem, hogy december 24-én jöttek haza, esett a hó, és nagy hóesésben mentünk értük Ferihegyre, és nagyapám már ott odaadta a bőröndből az ajándékot. Olyan volt egy kicsit a várakozás, mint a Love Actuallyben, a reptéri jelenet. Még arra is emlékszem, ahogy futok feléjük, amikor kinyílik a kapu, és meglátom őket. Szerintem ezek után egyenesen hozzánk mentünk, és együtt vacsoráztunk. Ez életem legszebb karácsonya, erre kitalálják, hogy nem is így volt. Grincs az egész családom!

Bori, 16 éves:

Életem legemlékezetesebb és legszebb karácsonya akkor volt, miután meghalt a nagymamám. Minden évben nálunk karácsonyozott, és októberben halt meg. Nagyon hiányzott mindenkinek, és az egész karácsonyi előkészületek alatt folyamatosan csak rá gondoltunk, sokat is beszéltünk róla. Nem mondtuk ki, de gondolom mások is úgy voltak vele, hogy a vacsora alatt, meg az ajándékozásnál csak vidám dolgokról beszélgetünk majd, és nem hozzuk majd szóba a mamát. Én legalábbis így készültem.

Aztán amikor az első falatnál belemártottam a kanalat a levesbe, annyira rám tört a hiánya, hogy elkezdtem zokogni. Olyan rossz volt, hogy nem ül ott velünk! Mindenki sírt az asztalnál, még apu is. Úgyhogy vacsora alatt történeteket meséltünk a mamáról, és utána fényképeket nézegettünk róla, és órákig meséltük, hogy kinek milyen szép emléke van róla. Nevettünk is sokat. Nem vagyok érzelgős típus, de éreztem, hogy ott van velünk a lelke. Nagyon szép volt.

Exit mobile version