Mintha ezer éve lett volna, amikor először meglátták egymást, azon is erősen gondolkodniuk kell, melyik évben történt. „De a pillanat mintha tegnap lett volna. Amikor Dávid szemtelenül rám mosolygott egy szórakozóhelyen” – meséli Mariann, a tizenkét éves Ákos anyukája.
„Nem terveztem ismerkedést, a haverokkal mentem, és több lánnyal is táncoltam, de egyik sem érdekelt – veszi át a szót Dávid. – Mariann viszont első látásra megtetszett, és ahogy figyeltem a viselkedését, egyre szimpatikusabbá is vált. Ez már nem a külsőről szól. Ő nem mondta meg, hány éves, úgy harminc körülinek saccoltam. De nem is gondolkodtam ezen, nem életkor alapján válogatok.
Ha valaki szimpatikus, ha jól érzem magam a társaságában, akkor nem számít, hány éves.
Dávid bizonyított: kitartó volt és megbízható
Mariann a korkülönbség miatt egyáltalán nem gondolt arra, hogy bármi is lehet köztük. Azon az estén még csak számot sem cseréltek. Aztán Dávid hónapokkal később újra jelentkezett. Akkor kezdődött a barátságuk, és a fiú nagyon kitartó volt. „Olyan szépeket írt, hogy a barátnőm mindig mondta, tuti, odavan értem – mondja Mariann. – „Nem értette, miért nem veszem észre. Én sokáig azt gondoltam, hogy ebből nem lesz kapcsolat. Jólesett beszélgetni vele, de a józan eszem tiltakozott ellene. Amikor találkozni akart velem, én nemet mondtam. Aztán egyszer beadtam a derekam. Annyira kedves és kitartó volt, hogy igent mondtam. Találkoztunk egy kávéra, és azt gondoltam, kiábrándítom magamból: otthoni ruhában, minden flanc nélkül vártam. Persze nem sikerült elüldöznöm. Aranyos volt és szemtelen egyszerre.”
Dávid közben megismerte Mariann különleges kisfiát, Ákost, aki krónikus lyme-kórban szenved és nem beszél, állandó felügyeletet és speciális kezelést igényel. Dávidnak természetes volt, hogy a gyerek az anyjához tartozik. A pár kapcsolata akkor mélyült el, amikor Mariann beteg lett, és műtétre kellett mennie. „Nyár volt. Egy ilyen gyereket, mint Ákos, nem küldhetsz át a szomszédba játszani. Dávid nagyon sokat segített. Tulajdonképpen abban a helyzetben derült ki, hogy komolyan lehet számítani rá.”
Dávid mindig is szeretett gyerekek társaságában lenni, hamar szót ért velük. Ákossal is meglepően gyorsan egymásra hangolódtak, Mariann szerint a férfi ösztönösen ráérez a gyerek rezgéseire. „Nekem ez nagyon jó érzés, mert a mi életünkhöz tolerancia és türelem kell. Dávid elég öntörvényű tud lenni, mindazonáltal Ákos sok új dolgot megtanult tőle. Sokkal motiváltabb, minden érdekli, amit Dávid csinál.” A fiatal férfinak ugyanakkor ez felelősség is, igyekszik jó példát mutatni. „Barátok vagyunk, de azért arra figyelek, hogy megmaradjon a tekintélyem is” – mondja, és bevallja, ő is sokat kap Ákostól, a kisfiú ragaszkodása nagyon jólesik neki. „Az, hogy nem vagyunk annyira szabadok, mint egy olyan pár, akinek nincs gyereke, számomra édes teher.”
Anyakomplexusról szó sincs
Dávid és Mariann sosem titkolták kapcsolatukat. Meglepetésükre a szüleik is elfogadták. „Próbáltam ellenállni, nem tudom, talán éppen attól féltem, mit szólnak majd mások– vallja be Mariann. – Aztán rájöttem, hogy ez nem számít, mert aki barát, az támogat, aki meg nem, annak nem érdekel a véleménye. Persze nagyon nehéz úgy szeretni valakit, hogy benne van a pakliban, hogy egyszer el kell engedned. Azt is megkaptam, hogy Dávidnak biztosan anyakomplexusa van, de ő erre már az elejétől rácáfolt. Amikor szólok valamiért, megkapom, hogy nem vagyok az anyukája. Nagyon határozott és önfejű. Nem kell terelgetni.
Köztünk egyenrangú, férfi–női kapcsolat van, a régóta eltemetett nőiségemet kaptam vissza, amikor ő megjelent az életemben.
Dávid tapasztalata szerint egy kapcsolatban az életkor messze nem a leglényegibb tényező. És teljesen jogosan dobja vissza a kérdést: vajon többet nyújthat-e számára ez a kapcsolat, mint egy olyan nővel, aki hasonló korú. „A szerelmet meg lehet magyarázni? Ki lehet számolni? Vagy szavakba lehet önteni? Szerintem a korkülönbség a szerelemben és a szexben nem jelent akadályt. Aki ezt hiszi, az fél kockáztatni. Mariannal nagyon jól érzem magam, nagyon sokat beszélgetünk, olyan dolgokról is, amiről másokkal nem tudtam, mert tabuként kezelték. Tudom, hogy benne megbízhatok, nem hazudik, nem ver át, és nem játssza meg magát. Képes feltétel nélkül szeretni. Valahogy a fiatalabb lányokból hiányzik az a szemlélet, az a gondolkodásmód, ami Mariannban annyira megfogott. Sokat tanulok tőle, és tisztelem azért is, ahogy Ákost neveli. Látom, milyen jó anya. ”