Az embernek napjában többször is eszébe jutnak a szülei. Én például legutóbb akkor gondoltam rájuk, amikor egy csapat diák előtt álltam a tanteremben, és legnagyobb rémületemre olyan hangsúllyal mondtam egy mondatot, ahogy azt az apám szokta. Gyerekkoromtól kezdve mindig falra másztam az idegességtől, ha meghallottam ezt a hanglejtést, most meg tessék! Le is ültem a következő órán beszélgetni a gimnazista diákcsapattal: ők mit gondolnak, mi az, amit sosem fognak úgy csinálni, mint a szüleik?
Most zavar, de valószínűleg én is ezt fogom csinálni
„A legjobban azt utálom – mondja Dani –, hogy olyasmiket szoktak elvárni az embertől a szülei, amiket ők maguk sem tartanak be. Dohányoznak, de te ne cigizz. Káromkodnak, de te ne beszélj csúnyán. Beszéljük meg a döntéseket – de hát ahol két szülő van és egy gyerek, ott a gyerek nem tehet semmit, ha a szülők egyetértenek, mert egyszerűen csak leszavazzák.
Nem indokolnak meg semmit, csak arra hivatkoznak, hogy fogadd el, amit mondanak, mert ők az okos felnőttek.
Ha nekem gyerekem lesz, szeretném majd megbeszélni vele a dolgokat, meghallgatni az ő indokait. Mondhat olyat, ami nekem eszembe sem jutna, mert az ő nézőpontja teljesen más. És ha szeretem a gyerekemet, akkor komolyan veszem a gondolatait és az ötleteit is.”
Levit a legjobban az zavarja, hogy sok mindent elvárnak tőle, amit ő nem szeretne megcsinálni. A kertészkedést hozza fel példának.
„Régen szerettem a kertben lenni, ma már szinte alig vagyok kint, mert ha kiteszem a lábam, rögtön megcsináltatnak velem valamit a szüleim. A tavaszi szünet nagy részét is kerti munkával töltöttem. Ha én dönthetnék, egy belvárosi lakásban élnék, nem hiányozna a kert, az a szüleim hobbija, és nem értik meg, hogy amit ők szeretnek csinálni, az nekem szenvedés. Ha majd nekem lesz gyerekem, nem felejtem el, hogy két külön ember vagyunk, és ő nem szeret automatikusan mindent, amit én.”
„Folyton arra hivatkoznak, hogy fogadd el, amit mondanak, mert ők az okos felnőttek” (Jelenet a Modern család című sorozatból)
„Én nem bírom, hogy az anyám mindig tudni szeretné, hol vagyok, és mit csinálok – mondja Bence. – Olyan, mintha egyáltalán nem bízna meg abban, hogy életben tudok maradni nélküle is. Ezen szoktunk veszekedni is.
De ha most megkérdezed, hogy én másképp csinálnám-e a saját gyerekemmel… valószínűleg pont ugyanígy csinálnám.
Főleg, ha lány lenne. Akkor még jobban félteném. Szóval értem, miért csinálja ezt az anyám. Értem, csak idegesít.”
Nem tökéletes, csak elég jó – és ez a jó
A modern pszichológiában Bruno Bettelheim nevéhez fűződik az „elég jó szülő” fogalma. Ez a furcsa kifejezés azt jelenti: nem tökéletességre érdemes törekedni szülőként, hanem arra, hogy az adott gyerek személyiségéhez és a pillanatnyi helyzethez mérten nyújtsuk azt, amire szükség van, és amivel mi magunk is nyugodt szívvel tudunk azonosulni. Cserébe viszont nem várhatjuk el a gyerektől, hogy kárpótoljon minket olyan dolgokért, amiket mi rontottunk vagy veszítettünk el. Az ugyanis a mi problémánk, nem az övé.
„Az egyetlen szerep, amelyet a gyermek kielégítően és szívesen tölthet be a szülő életében, a gyermek szerepe – írja Bettelheim. – Arra már nem képes, hogy ezenfelül még olyasmiért is kárpótolja a szülőt, ami életének más területeiről hiányzik.”
Az olyan szeretetteli mondatok tehát, mint a „te vagy az életem egyetlen öröme”, az „ez már a te feladatod lesz”, vagy a „te vagy a család jövője”, sokkal rombolóbbak és ijesztőbbek, mint ahogy azt a kimondás pillanatában gondoljuk. A gyerek személyisége ilyenkor teljesen háttérbe szorul a szülőével szemben, nem számít, ő mit szeretne, mire vágyik, vagy mitől fél. Bőven elég, ha szeretjük a gyerekünket, türelmesek vagyunk vele, figyelünk rá, és ő majd kibontja a saját személyiségét, ha kap elég teret rá – állítja Bettelheim.
Most akkor legyek őszinte, vagy ne?
„Néha nagyon nehéz mérlegelni, mit mondhatok el anyuéknak – mondja Bence. – Azt várják tőlem, hogy mindent beszéljünk meg, és én is ezt szeretném, mert nem jó titkolózni.
De sokszor jártam úgy, hogy elmondtam valami kényesebb dolgot, ők meg kiakadtak rajta. Akkor elkezdtem eltitkolni azokat az ügyeimet, amikről úgy éreztem, hogy nem örülnének nekik.
Ezzel pedig teljesen elrontottam a kapcsolatunkat. Az én gyerekemet biztos nem fogom megszidni semmiért, amit őszintén elmond, még akkor sem, ha az valami durvább dolog, mert ha megijesztem, akkor legközelebb mindent titokban fog intézni, és közben ő is rosszul fogja érezni magát, meg én is. Ezt szerintem egy életre megtanultam.”
„Az én gyerekemet biztos nem fogom megszidni semmiért, amit őszintén elmond” (Jelenet a Modern család című sorozatból)
„Sokszor a szülők sem őszinték, csak úgy csinálnak, mintha azok lennének – kapcsolódik be Dani. – Egy darabig válaszolnak a kérdéseimre, aztán amikor kezdek olyan pontokat érinteni, amik kínosak lehetnek, gyorsan elvágják a beszélgetést, és mivel ők a felnőttek, megtehetik. Ha én csinálnám, ki lennének borulva, hogy milyen szemtelen vagyok, meg hogy válaszoljak rendesen. Én majd megpróbálok a gyerekeimmel úgy beszélgetni, hogy tanuljanak az én hibáimból, és azért mondok el nekik gázosabb ügyeket is, hogy ők már meg se próbálják.”
A gyereket senki nem kérdezi meg, akar-e egy ilyen családba születni
„Én csak akkor vállalok majd gyereket – mondja Levi –, ha már teljesen biztos vagyok abban, hogy ezzel az emberrel akarok maradni mindig, és nem fogunk elválni. A válásnál nincs rosszabb, ami egy gyerekkel történhet.
Biztos a szülőknek sem könnyű, de ők előbb-utóbb találnak új párt maguknak. A gyereknek viszont csak ez az egy családja van, és ha széthullik, akkor abba a gyerek egy kicsit belehal.
Nincs olyan, hogy szép válás, azt csak a szülők hiszik, vagy lehet, hogy el sem hiszik igazán, csak így próbálják megnyugtatni magukat, hogy nem is olyan borzasztó az egész. Pedig az.”
„Annál csak az a rosszabb – teszi hozzá Áhim –, ha azért maradnak együtt, hogy a gyereknek jó legyen, és közben meg kínozzák egymást és a gyereket is. Akkor már az is jobb, ha elválnak. Páran pedig direkt azért csinálnak gyereket, hogy megmentsék a házasságukat. A gyereket ilyenkor senki nem kérdezi meg, akar-e egy olyan családba megszületni, ahol a szülők nem is igazán szeretik már egymást. Ez nagyon felelőtlen dolog.”
„Fontos, hogy a két szülő értsen egyet abban, milyen elvek szerint nevelik a gyereket, akkor is, ha elválnak közben – mondja Bence. – Annál nincs rosszabb, mint amikor az apa megenged valamit, az anya megtiltja ugyanazt, aztán a gyerek ott áll, hogy akkor most mit csináljon.
Ettől vagy teljesen bestresszel az ember, vagy elkezd játszmázni, és megpróbálja kijátszani a szülőket egymás ellen. Ez nagyon nem egészséges. Persze én is csinálom, mindenki csinálja, a túléléshez muszáj. De attól még nem kellene így lennie.
Ha majd gyerekem lesz, szeretném, ha saját maga alakítaná ki a személyiségét. Nem szeretném sem vezetni, sem parancsolgatni neki.
Mindig ott leszek, ha támogatásra lesz szüksége, és tanácsot is szívesen adok majd, ha megkérdezi, mit gondolok valamiről, de egyébként hagyom majd, hogy élje a saját életét. És én is élem a sajátomat, mert attól még, hogy gyerekem lesz, szeretném folytatni az életemet.”