A pápa szerint bérgyilkosság az abortusz

Mona | 2019. Május 25.
A katolikus egyházfő ismét megszólalt a terhességmegszakítás ügyében. Szerinte az abortusz semmilyen körülmények közt nem megengedhető.

A terhességmegszakítás ellenzése nem vallási, hanem emberi kérdés, és az abortusz akkor sem megengedhető, ha a születendő gyermek súlyos fogyatékkal jön világra, vagy alig van esélye az életben maradásra – fejtette ki véleményét Ferenc pápa egy egyházilag támogatott konferencián. „Megengedhető egy emberi élet eldobása, hogy megoldjunk egy problémát? Megengedhető bérgyilkost fogadni, hogy megoldjunk egy problémát?” – tette fel a kérdést a katolikus egyházfő.

A rendezvény deklarált célja az olyan művi vetélések elleni fellépés volt, melyek magzati vizsgálatok eredményének birtokában születnek, ha a születendő baba fogyatékkal élő vagy súlyosan sérült lenne, esetleg alig van esélye az életben maradásra.

Fotó: Getty Images

Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy egy emberi lény „sosem lehet összeegyeztethetetlen az élettel”.

Az egyházfő szerint azok a gyermekek is megérdemlik az egészségügyi ellátást az anyaméhben, akik várhatóan nem, vagy csak kevéssel élik túl a születést. Aláhúzta, hogy az ilyen gyerekek szüleit támogatni kell, hogy ne érezzék magukat egyedül, és ne féljenek. „Ha gondoskodunk ezekről a gyerekekről, az segíti a szülőket a gyászban, mert így nemcsak a veszteséget élik meg, hanem tesznek egy lépést a közösen megtett úton” – érvelt Ferenc pápa.

(MTI)

Exit mobile version