„Húsz év után ismertem meg az apámat, de ehhez anyámnak meg kellett halnia”

Bodrogi Eszter | 2019. Június 12.
Milyen lehet úgy felnőni, hogy anyád végig hazudik apádról? Dóri elmesélte, hogyan talált rá felnőttként az apjára, miután egész gyerekkorában azt hitte, elhagyta őt anyjával együtt.

„Apám húsz év után toppant be az életembe, és legnagyobb meglepetésemre szimpatikus volt” – meséli Dóri, akinek a szülei kislánykorában elváltak, és az apjára szinte nem is emlékszik. Az anyja csak rosszat volt hajlandó mondani róla, amit természetesen el is hitt: az apja otthagyta őket, és csak az új családját szereti. Egyáltalán nem ez volt az igazság.

Dórit egyedül nevelte fel az édesanyja, aki két éve meghalt. Apának és lányának most egy új lehetőség adatott meg, megismerhetik egymást, és pótolhatják mindazt, amit eddig önhibájukon kívül elmulasztottak.

Megfenyegették az apát, hogy ne találkozzon a lányával

„Tulajdonképpen mindenkiről kiderült, hogy egyáltalán nem is az, akinek hittük – kezdi a történetet Dóri. – Amikor kétéves voltam, a szüleim elváltak, anyu egyedül maradt velem.

Én később úgy tudtam, hogy apám beleszeretett egy nőbe, aki terhes lett, és megkérte aput, hogy ezentúl csak őket szeresse, minket ne.

Ez elég gyerekesen hangzik, de óvodás koromban pont elég volt arra, hogy elképzeljek egy Hófehérke mesébe illő gonosz mostohát, aki valami csellel elrabolta tőlünk az apámat. Sokat gondoltam erre az ismeretlen nőre, és persze arra is, hogy majd én visszacsábítom az apukámat.”

Mint utólag kiderült, Dóri apja valóban egy másik nő miatt vált el az édesanyjától, de egyáltalán nem akarta megszakítani a kapcsolatot a lányával, sőt szeretett volna jó apuka maradni.

„Anyu a honvédségnél dolgozott – folytatja Dóri. – Még el sem kezdődött a válóper, amikor apám észrevette, hogy autóból figyelik, majd meg is fenyegették, hogy ha a család közelébe megy, akkor baja esik. Apu ennek ellenére két hét után megvárta anyut az óvoda előtt, és kérte, hogy a hétvégét velem tölthesse. Anyu elzárkózott ettől, és apámat valóban elkapta két férfi. Meg nem verték, de megfenyegették. Persze lehet, hogy nem katonák voltak, de apu arra gyanakodott.”

Hadjárat apa ellen a gyereknél

Dóri anyukája soha többet nem ment férjhez, és folytatta az apja elleni hadjáratot. Szinte hetente hangzott el, hogy nem kapnak gyerektartást, és ezért nincs pénzük, ami egyébként nem volt igaz, mert viszonylag jó körülmények között éltek.

„Amikor találkoztunk, a gyerektartás dologra rá is kérdeztem – idézi fel Dóri az első alkalmat húsz év után. – Apám persze megdöbbent, mert nemcsak gyerektartást fizetett, de küldött pénzt a születésnapomra és karácsonyra is.

Még fényképeket is hozott magával, amit a gimnáziumi ballagásomon készített rólam.

Teljesen filmszerű volt ez az egész történet, ahogy elképzeltem apámat, aki bujkál a folyosón amikor én elvonulok előtte énekelve, majd előkap egy nagy teleobjektívet és kattintgat. Persze nem volt fotóriporteri objektív, de egész jó képek készültek rólam.

Apám azt mesélte, hogy akkor már biztos volt benne, hogy anyám nem ismeri fel azonnal, és valóban felvett egy napszemüveget, meg hát meg is öregedett. Először az volt a terve, hogy odajön hozzám, hiszen elmúltam tizennyolc, saját magam dönthetek végre arról, hogy akarom-e tartani a kapcsolatot apámmal, de annyira félt, hogy inkább letett róla.”

Még el sem kezdődött a válóper, amikor apám észrevette, hogy autóból figyelik, majd meg is fenyegették… (Képünk illusztráció – jelenet a Hero című filmből)

Gyűlölheti egy gyerek az anyját?

Dóri édesapja állami gondozott volt gyerekkorában, családja nem volt. Éppen ezért különösen nehezen viselte, hogy nem tarthatja a kapcsolatot a lányával.

„A második kérdésem az volt, hogy miért nem fordult bírósághoz?! Azt válaszolta, hogy a bíróság egyértelműen lehetőséget adott neki a velem való találkozásra, anyám mégis megakadályozta.

Az az igazság, hogy kereshetném a hibát apámban, számon kérhetném, hogy miért nem akart jobban engem, de ezt ő is ugyanúgy megtehetné.

Végül is egy tizennégy éves kamasz már meg tudja találni az apját, ha nagyon akarja, én mégis teljesen lemondtam róla, hiszen hittem anyámnak.”

„Nagyon nehéz helyzetben vagyok most – panaszkodik Dóri. – Úgy kell elfogadnom apámat és megbocsátanom neki, hogy közben nem gyűlölöm meg anyámat. Egyáltalán nincs könnyű dolgom, gondoltam is rá, hogy együtt elmehetnénk apuval pszichológushoz, az talán mindkettőnknek megkönnyítené az életét.

Hogy mi az igazság, az talán soha nem fog kiderülni teljesen, hiszen mindenki a saját igazában hisz. Én mindenesetre kérdőre vontam a nagynéném, és megtettem volna ezt a nagyszüleimmel is, ha élnek.

Azzal védekeztek, hogy nekik pontosan ugyanazt a mesét adta be anyám, amit nekem, vagyis apám egy semmirekellő alak, aki képes volt engem örökre eldobni egy aljas nő és a zabigyerekük miatt.

Pontosan ezeket a szavakat használta mindig, amikor valamiért apám szóba került.”

„Anyu nem volt rossz ember – próbálja mentegetni édesanyját Dóri. – Egyszerűen annyira megbántotta apám, hogy elkezdte gyűlölni, és szerintem már ő maga is elhitte, amiket később mondott. Gondolom, ezzel akarta egy életre megbüntetni, hogy nem engedte meg neki, hogy találkozzon velem. Sokat gondolok mostanában arra, hogy mi vezérelhette anyut. Ő mindig olyan nagylelkű volt! Befogadott kóbor állatokat, szemetet szedett a parkban, eljárt ételt osztani és közösségi főzésekre, aminek a bevételéből rászorulókat támogattak. Apámmal és velem mégis a lehető leggonoszabb módon bánt el.

Ami a legrosszabb, hogy soha nem mondta el az igazat. Megtehette volna, hiszen hosszú betegség után halt meg, de nem tartotta fontosnak.

Pedig egyszer még beszélgettünk is arról, hogy én is félek, félek attól, hogy egyedül maradok a világban. És akkor azt mondta, hogy majd megismerek egy szuper fiút, és boldog leszek. Pedig az egy annyira jó alkalom lett volna!”

A közösségi média olykor hasznos

„Mostanában divatos szidni a közösségi médiát, de ha az nincs, akkor talán soha nem találkozunk újra apuval, mert mindketten duzzogunk a saját igazunkon – folytatja Dóri. – Apu volt az, aki »kukkolt« utánam, és egyik nyilvánosra hagyott posztomból rájött, hogy anyu nem él. Volt egy közös ismerősünk is, aki nem is sejtette, hogy rokonok vagyunk, és apu őt kérte meg, hogy kérdezze meg tőlem, hajlandó vagyok-e találkozni vele.

Azonnal igent mondtam, akkor is találkozni akartam volna vele, ha igaz lett volna, amit anyu mesélt.

Egy cukrászdában randiztunk, én javasoltam, jó terepnek tűnt egy félórás találkozóra. Nem gondoltam előre, hogy annyira bőgünk majd a somlói felett, hogy folyik az orrunk, és csúnyán néznek majd ránk a felszolgálók. Úgyhogy el is mentünk sétálni, de szétfolyt a sminkem, úgyhogy apu kocsijában folytattuk a könnyes ismerkedést.

Úgy kell elfogadnom és megbocsátanom apámnak, hogy közben nem gyűlölöm meg anyámat. (Képünk illusztráció – jelenet a Hero című filmből)

Azóta megismertem a nőt, aki állítólag a világ megrontója volt, illetve az öcsémet is. Azért az a találkozó elég kínos volt. Pedig készültem, előre megbocsátottam nekik, vittem virágot, mégis olyan hűvös és feszült volt az egész. Ők is izgultak, én is. Aztán apu kitalálta, hogy igyunk egy pálinkát. Jobb lett volna, ha két órával hamarabb jut eszébe!

Komolyan hallottam, ahogy legördülnek a kövek a szívünkről. 

Nem mondom, hogy anyám helyett anyám lesz apám felesége, mert ettől nagyon távol állunk, de be kell vallanom, hogy egy kedves nő, és egyáltalán nem tűnik gonosz mostohának. Az öcsém pedig határozottan jó fej, nagyon igyekezett oldani a hangulatot.”

Dóri úgy érzi, hogy kicsit helyrebillent a világa. Még ha nem is talált rá a szerelem, lett egy testvére, akivel azonnal érezték a családi köteléket egymás között. Elment az öccse ballagására is, ahol nem kellett titokban fotóznia, és büszke volt, amikor nővéremként mutatták be az osztálytársaknak.

„Hetente vagy kéthetente találkozunk – fejezi be Dóri a történetét. – Egyelőre minden találkozás izgalmas, mintha randevú lenne, de lassan kezdem elhinni, hogy valóban van apukám és öcsém. Nem vagyok egyedül.”

Exit mobile version