Három gyermek kapta a megölt kunmadarasi kislány szerveit

nlc | 2019. Augusztus 20.
Saját anyja verte halálra a 10 hónapos kislányt. A kórházba már agyhalottként érkezett a baba, 4 nappal később meghalt.

Felajánlották nagyszülei annak a 10 hónapos kislánynak a szerveit, akit a gyanú szerint 21 éves anyja vert halálra Kunmadarason. A nagyszülők azt mondták az RTL Híradónak, úgy tudják, három másik gyermek kapta meg unokájuk szerveit.

Megbeszéltük, hogy felajánljuk, mert valamilyen szinte az unokám még él valakiben. (…) Megkapták a szívét, máját, veséjét, és mindhárom életben van” – mondta el a nagypapa, aki nem szeretett volna találkozni azokkal, akiknek a gyermekei megkapták unokája szerveit.

„Sok erőt, egészséget kívánunk nekik, éljenek ezzel a lehetőséggel” – üzent a férfi a szülőknek, akiktől csak annyit kért, hogy mondjanak  el egy imát az elhunyt unokájáért.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version