Negyven perc különbséggel hunyt el a házaspár

nlc | 2019. Augusztus 31.
Együtt élték le életüket – majdnem az utolsó percig.

Tom és Mary Forbes 32 év házasság után egy napon, mindössze 40 perc különbséggel hunytak el az írországi West Corkban. Két nappal később együtt temették el őket a drimoleague-i ​​Szent Máté Templomban.

A 60 éves Marynél 2016-ban rákot diagnosztizáltak, a kezelést követően ugyan jobban lett, de nem sokkal később visszatért a rákja. Tavaly év vége felé férjénél, Tomnál szintén rákot fedeztek fel az orvosok.

Képünk illusztráció (Fotó: iStockphoto)

Mary sógora, Richie Fitzgerald elmesélte, hogy a szeretett nagymamát eredetileg a Corki Egyetemi Kórházban kezelték, ahol felkészültek arra, hogy nemsokára távozik. Később azonban átszállították a Bantry Kórházba, hogy közel lehessen a férjéhez. Richie elismerését fejezte ki a gondozó csapatnak kedvességükért és a párért folytatott erőfeszítéseikért. Azt is elmondta, hogy a férj és a feleség álmában halt meg: „Végül mindketten alvás közben hunytak el 40 perc különbséggel. Nem vagyunk benne biztosak, hogy ennek jelentése van, de számunkra úgy tűnt.”

Maryt és Tomot ismerőseik nagyon boldognak és a közösség értékes tagjainak írták le. A házaspárnak iker fiai vannak, Niall és Paul, valamint két unokája: Elizabeth és Christina.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version