Öt és fél éve kezdték el a közös lottózást Győrújfalun, miután a polgármester, Nagy Imre Attila akciójára sokan jelentkeztek. Szabály volt, hogy csak akkor játszanak, ha egymilliárd fölötti a főnyeremény.
Már abban az évben volt egy négyesük, karácsony előtt nyertek 2,3 millió forintot, amit több mint százfelé osztottak szét. Most pedig újra rájuk mosolygott a szerencse – írja a Kisalföld.
A polgármester a Facebookján számolt be arról, hogy múlt héten péntek 13-án küldték játékba azt a szelvényt, amellyel ismét négytalálatosuk lett, így 2 millió 878 ezer forintot nyertek.
A pénzt arányosan osztják szét a lottózó falubeliek között: aki 500 forinttal szállt be, az 21 ezer forintot kap, aki ezerrel, annak 42 ezer jár.
A négytalálatos mellett volt négy darab kettesük is. A falulottó másik szabálya, hogy a kettesekért és hármasokért járó nyereményt nem osztják szét, hanem gyűjtögetik, és a települést fejlesztik belőle. Mostanáig kicsit több mint egymillió forint gyűlt így össze, a hamarosan felépülő orvosi rendelőbe vesznek érte orvosi eszközöket.
(Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt)