Tizenöt gyerek veszítette el az anyját a szombati buszbalesetben

Határ Nóra | 2019. Október 07.
A baleset a romániai Ialomita megyében történt, tíz halálos áldozattal járt.

Tízen haltak meg abban a balesetben, amely szombat hajnalban történt a romániai Ialomita megyében. A DN2A jelzésű úton frontálisan összeütközött egy kamion és egy kisbusz. Az előzetes vizsgálatok szerint a balesetet a teherautó vezetője okozta, aki vélhetően elaludt a kormánynál, járműve pedig áthajtott a szembejövő sávba, ahol ütközött a kisbusszal.

Romániai buszbaleset (forrás: ISU via Maszol.ro)

A 10 halálos áldozatból 9 a Munteni-Buzău nevű településről származik, 8 közülük nő. Ők a 90 kilométerre lévő Bukarestbe ingáztak, ahol a Mega Image üzleteiben dolgoztak. Szombat hajnalban, amikor a szerencsétlenség történt, szintén a munkahelyükre tartottak. Összesen 15 gyermek veszítette el az anyját. 

A falubeli áldozatok közül nyolcat kedden temetnek el, egyet pedig már hétfőn. Addig is a helyiek folyamatosan gyertyákat gyújtanak és virágokat helyeznek el a a községközpontban lévő emlékműnél.

(Maszol.ro)

Exit mobile version