Lehet persze rosszul megválasztott élményt is ajándékozni, ezt hívjuk szenvedésajándéknak, de be kell látni, igenis vannak olyan emberek, akik a hagyományos ajándékra szavaznak, sőt a pénznek örülnek a legjobban.
A nagypapa, aki pénzt kér
„Mindig is az utazás volt a hobbink a feleségemmel. Fiatalkorunkban is sokat mentünk, talán még a lehetőségeink felett is erre költöttünk. Ezt a szokásunkat nyugdíj után is megőriztük, igaz, ritkábban és közelebb megyünk csak, de rendszeresen utazunk. Három éve a gyerekek befizettek minket egy egyiptomi körutazásra. Végigszenvedtük az egészet. Legközelebb pénzt kérünk, még akkor is, ha sokkal kevesebbet kapunk, mint amennyibe ez az út került.”
Egy társasút borzalmas is lehet (Fotó: Pixabay)
István bácsi elmesélte, hogy már az egyiptomi szállodában voltak, és az első városnéző útra készültek, amikor rádöbbent, hogy ő mást szeretne látni, de nem tud változtatni a programon. A séta közben ráadásul felkészületlennek találta az idegenvezetőt, ő maga pedig nem olvasott részletesen utána a látnivalóknak. A társaság sem volt olyan, hogy szívesen töltötte velük az időt. Fiatalok voltak, és túl harsányak. Többet akartak vásárolni, mint múzeumba menni, és szabadidő alig akadt. „Rájöttem, hogy mi legalább annyira élvezzük az útra való felkészülést, mint magát az utat. Angliából szoktunk útikönyveket rendelni, de az interneten is mindent pontosan megkeresünk, ami érdekel. Kész jegyzetekkel indulunk útnak, sőt előtte az úti célhoz kapcsolódó szépirodalmat is beszerezzük.” Az idős házaspárt ráadásul az is frusztrálta, hogy nem tudták eldönteni, elárulják-e a rokonoknak az érzéseiket. Végül úgy döntöttek, hogy finoman, de beavatják őket. Azóta valóban csak pénzt kapnak, amiből ők maguk vásárolnak élményeket.
A barátnő, aki egy hétre betegállományba került
Jutka mindig arról panaszkodott a barátnőjének, hogy estére annyira megfeszülnek a hátizmai a munkában, hogy alig bírja hazavonszolni magát. Ha találkoztak, néha meg is kérte a barátnőjét, aki hobbiból masszírozott néha, hogy egy kicsit gyúrja át a vállát és a nyakát. Karácsonyra aztán kapott egy thaimasszázs-utalványt, ahova januárban annak ellenére elment, hogy rossz érzése volt a hellyel kapcsolatban.
Ki gondolná, hogy egy masszázskuponnal mellélőhet? (Fotó: Pixabay)
„Mindennap ott mentem el a masszázsszalon előtt, és mindig is olyan érzésem volt, hogy ezek a hölgyek nem is igazi masszőrök. Thaiföldiek, masszíroznak is, de szinte biztos, hogy nem képzett masszőrök, csak autodidakták.” A masszázs alatt Jutka többször szólt, hogy nagyon fáj neki, amit a masszőr csinál, de az volt a válasz, hogy ennek ilyennek kell lennie, és majd nagyon jó lesz másnap. Bár alig bírta ki, összeszorította a fogait, és elviselte a kínzást. Másnap reggel viszont úgy ébredt, hogy nem tudott felülni az ágyban, sem lehajolni, sem elfordulni nem volt képes. Gyalog csoszogott el a rendelőbe, mert így nem tudott autóba ülni. Az orvos szteroidinjekciót adott neki, és egy hétre kiírta betegállományba. „Még az utolsó nap is csak úgy mozogtam, mint egy robot, és másnap alig tudtam dolgozni. Először be akartam menni a szalonba, és elmondani, hogy jártam, de végül nem tettem. Ennek ellenére bárki nyugodtan vegyen nekem masszázskupont, csak arra kérem, hogy valami lágy, frissítő masszázsra küldjön, ne deréktörő amazonok kezei közé!”
A testvér, akinek rémálmai voltak
Tamás húga, Alíz egyszer arról mesélt, hogy szeretne bungee jumpingolni a huszadik születésnapján, mert úgy érzi, ha azt meg meri tenni, akkor nincs akadály előtte az életben. Nem véletlen mondta ezt a bátyjának, titkon számított is rá, hogy megkapja tőle ajándékba az áhított ugrást. Csakhogy Tamás továbbgondolta a dolgot, és gumiköteles ugrás helyett egy ejtőernyős tandemugrásra fizette be a húgát.
„Nagyon titokzatos volt, nem árulta el, hova megyünk, de én biztos voltam benne, hogy bungee jumpingolni. Eléggé meglepődtem, amikor kiderült, hogy egy ejtőernyőssel kell kiugranom egy gépből. Mondtam neki, hogy nagyon félek, de próbáltam közben mosolyogni. Azt válaszolta, hogy ne aggódjak, mindenki fél, de majd meglátom, hogy életem legnagyobb élményében lesz részem.”
Nem érdemes túltolni az ajándékozást
Alíz végül kiugrott a repülőből, igaz, nem is tehetett mást, rá volt szíjazva egy másik emberre. Érezte, hogy talán sikítani kéne, de egy hang se jött ki a torkán. Amikor kinyílt az ernyő, egy kicsit megkönnyebbült, de végig csak azt várta, hogy mikor érnek már földet. Biztos volt benne, hogy még fent a levegőben szívrohamot vagy agyvérzést fog kapni, és nem éli túl ezt a kalandnak mondott borzalmat.
Egy évig álmodott róla, és soha nem voltak jó álmai. Hol nem volt náluk ernyő, hol nem nyílt ki, hol leszakadt valamelyik testrésze ugrás közben, de a legdurvább és leggyakrabban visszatérő álom az volt, amikor zuhanás közben azt vette észre, hogy az ejtőernyős egy megfagyott hulla, ő pedig nem tud ejtőernyőzni. Már a bungee jumpingtól is elment a kedve, soha nem próbálná ki inkább.