Egy szelfiből tudták meg, hogy valójában testvérek

H. A. | 2019. Október 28.
17 év után váratlanul egy közösen lőtt kép oldott meg egy rejtélyes dél-afrikai gyerekrablási ügyet.

1997-ben egy nővérnek öltözött nő a fokvárosi kórházból anyja mellől lopott el egy háromnapos csecsemőt.

A 17 éves Miché Solomonnak osztálytársai szóltak az iskolában, hogy nagyon hasonlít rá egy iskolatársa, a pár évfolyammal lejjebb járó Cassidy Nurse. A lányok ezek után összebarátkoztak, majd készítettek egy közös szelfit. Ezt látták meg Cassidy szülei, majd megkérdezték a barátnőt, Michét, hogy véletlenül nem 1997. április 30-án született-e. Miután a születési dátum egyezett, Michét behívták az iskola igazgatói irodájába, ahol két szociális munkás közölte vele, hogy háromnaposan elrabolták az igazi szüleitől. Ezt később egy DNS-vizsgálat is bebizonyította.

A Michét elrabló „anyát” végül 10 év börtönbüntetésre ítélték, hiába tagadott mindent a bíróság előtt. Utólag az is kiderült, a nő többször is elvetélt, de úgy tett, mint aki továbbra is terhes, ezért férje előtt sem bukott le, hogy valójában elrabolta a gyereküket. Miché végül úgy döntött, édesapjával marad, aki felnevelte.

Via

(Képünk illusztráció)

Exit mobile version