Hiába kérik a szülők, nem igazolhatnak több iskolai hiányzást

nlc | 2019. Október 30.
Hiába kevés a három nap félévente, úgy tűnik, nem lesz változás.

Nem tervezi a kormány, hogy rendeletben szabja meg a szülők által igazolható iskolai hiányzások számát – derült ki az Országgyűlés hétfői ülésén. Jelenleg a szülők a legtöbb iskolában félévente 3 nap hiányzást igazolhatnak, ami sokak szerint kevés.

Egy Inforádiónak nyilatkozó édesanya nem érti, miért ne maradhatna otthon egy gyerek is fejfájással, menstruációs fájdalommal, a szülőnek pedig miért nincs joga vallási ünnep, temetés, előző napi késő esti program esetén azt mondani, hogy a gyereke nem megy iskolába.

Ráadásul sok olyan betegség van, amivel orvoshoz sem kell menni, ha nem lenne szükség igazolásra. Ez az édesanya 10-15 nap fölött szeretne rendelkezni.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke egyetért azzal, hogy vannak olyan megbetegedések – például a hasmenés –, amelyekkel fölösleges orvoshoz szaladni, vagyis elegendő lenne egy szülői igazolás.

Exit mobile version