Húslevesfürdő mozgássérülteknek, vértisztítás autizmusra – miért hiszünk szülőként a hajmeresztő „csodaszerekben”?

Az olyan, ma már bizonyítottan veszélyes és tudományosan nem kellőképpen megalapozott eljárásokra, mint például a lobotómia, simán rámondjuk, hogy veszélyesek és elavultak, ám ha a saját gyerekünk egészségéről van szó, gyakran elveszítjük józan ítélőképességünket. A kihagyhatatlan, teljes javulást ígérő, titkos vagy ősi recept alapján született „csodagyógymódok” nemcsak régen voltak kelendőek a kétségbeesett szülők körében, azok a mai napig is. De miért hiszünk bennünk? És honnan tudhatjuk, hogy az épp felmerülő terápia tényleg nem a legújabb tudományos áttörés?

A gyerek egészségéért bármit megtennénk

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke egészséges és teljes értékű életet élne, ám ez a vágy sajnos nem mindig teljesül. A megrendítő diagnózis és az elfogadás között akár évek is eltelhetnek, ebben az érzékeny, kusza lelki folyamatokkal teli időszakban a kétségbeesett, nem ritkán sokkos szülők gyakran válnak szélhámosok céltáblaivá, akik tudományosan megalapozatlan ígéretekkel téveszthetik meg a családot – és ez még akkor is így van, ha egyébként tanult, akár szakirányú végzettségű szülőkről van szó. „Sokszor nehéz elfogadni, hogy valami nem megváltoztatható – mondja Vid Natasa tanácsadó szakpszichológus, aki pályája során krízistanácsadó szakpszichológusként többek között fogyatékossággal élő fiataloknak és szüleiknek nyújtott életvezetési tanácsadást (illetve akiről és Bilbo nevű segítő és terápiás kutyájáról ebben a riportban írtunk). – A feldolgozás első szakaszában a szülő tagad, és minden segítséget elutasít, gyakran arra hivatkozva, hogy »majd kinövi a gyerek« vagy »nincs is semmi gond«. Az érzelmek felszakadásának feldolgozási fázisa után, gyakran a harmadik szakaszban történik meg, hogy a szülő bármit megtenne a gyógyulásért, ilyenkor sokkal jobban fogékony az alternatív módszerekre is. Természetesen ezek a szakaszok nem mereven követik egymást. Sokszor előfordul például, hogy a jellemzőik egyszerre vannak jelen.” A szülő ilyenkor egyfajta „egyezségre” jutna a helyzettel, hogy késleltesse az elkerülhetetlent vagy a beletörődés fájdalmát, ezért kapóra jön, ha egy olyan „csodagyógymódra” bukkan, mely látszólag épp ezt a vágyát teljesítené. Ilyenkor azonban akármennyire is erős a késztetés, a szülőnek érdemes alaposan utánajárnia az adott módszernek, mielőtt bármelyikbe belemenne.

Persze ez egyáltalán nem egyszerű mindig, főleg, ha az aktuális eljárásról az adott kor tudományos társadalmában sincs egyértelmű konszenzus. Összegyűjtöttük, mik voltak, és mik jelenleg is azok a haszontalan, nem ritkán egészen veszélyes módszerek, melyeket ugyan az ellenségeinknek sem kívánnánk, de – ha az élet úgy hozza – végső elkeseredésünkben vagy egyszerű tudatlanságból a gyerekeinken mégis kipróbáltunk volna, vagy kipróbálnánk ma is, hátha végre megtörténik a csoda. Vigyázat, néhol felkavaró tartalom következik!

Lobotómia agresszív, instabil, „rossz” gyerekeknek

Az 1940-es, 50-es években egyáltalán nem volt ritka, hogy apróbb pszichés problémára vagy „rosszaságra” lobotómiát végeztek a pácienseken. A hátborzongató beavatkozást, mely során az agy elülső részét, a homloklebenyt egy hosszú, tűszerű eszközzel távolítják el a szemüregen keresztül, eredetileg skizofréniás betegek kezelésére használták volna, ám már akkor is tudvalevő volt, hogy az agyi rész mesterséges leválasztásától a betegek katatóniás állapotba kerülnek, és gyakorlatilag egész életükre megnyomorodnak. Csakhogy elszaladt a ló, a lobotómiát nemcsak skizofréneken, hanem gyakorlatilag bárkin elvégezték egy bizonyos dr. Walter J. Freeman jóvoltából, aki életét az eljárás tökéletesítésére tette fel. A megszállott orvos lakókocsijával (egy úgynevezett „lobotomobillal”) járta az Amerikai Egyesült Államokat, hogy népszerűsítse az eljárást: hotelszobákban is végzett műtéteket öngyilkos gondolatokkal küzdő, depressziós háziasszonyokon, tanulási zavarral küzdő, „rossz” gyerekeken mindenféle sebészeti engedély nélkül. Köztük volt Howard Dully is, akinek viselkedési zavarait minden bizonnyal nem agyi elváltozás, hanem az okozta, hogy édesanyja rákban elhunyt, apja pedig egy hideg és visszautasító nőt vett feleségül, aki elhanyagolta, érzelmileg bántalmazta a fiút. Dully egyébként viszonylag könnyen megúszta a beavatkozást: nem lett kataton, „csupán” hajléktalan, drog- és alkoholfüggő. „Nem hiszem, hogy Freeman gonosz volt. Csak tévedett. Azt tette, amit helyesnek tartott. A probléma csak az volt, hogy nem tudta feladni” – nyilatkozta később orvosáról.

Freeman leghíresebb páciense John Fitzgerald Kennedynek, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnökének húga, Rosemary Kennedy volt, aki egy pszichológus szerint értelmi fogyatékos volt, mert intelligenciája alig érte el a 70 pontot. Mivel kamaszkorától hangulatzavarokkal és dühkitörésekkel is küzdött, 23 éves korában apja akaratára rajta is elvégezték az eljárást: mindkét oldalon lyukat fúrtak a koponyájába, majd roncsolni kezdték a homloklebenyét, miközben az Isten áldja Amerikát című dalt énekeltették a lánnyal. A műtétnek lesújtó következményei lettek: Rosemary egy járás- és beszédképtelen, félig béna agysérültté vált, aki a szobatisztaságot is elfelejtette. A 14 százalékos halálozási arány ellenére Freeman 3439 lobotómiát hajtott végre élete során, az eljárás feltalálóját, a portugál külügyminiszterként is tevékenykedő António Egas Moniz munkáját pedig orvostudományi Nobel-díjjal ismerték el.

Méregtelenítés autistáknak

Internetes kutatásaink alapján bátran állíthatjuk, nincs még egy olyan állapot, melyre annyi hamis, tudományos alapokat teljesen nélkülöző terápia látna napvilágot, mint az autizmus. Ilyen a keláció is, mely nemhogy nem hatékony, egyenesen veszélyes is a gyerekekre. A kezelés hívei úgy gondolják, hogy az autizmust a higanynak való kitettség okozza, mely például gyerekkori védőoltásokban található, holott a nehézfém-szennyezettség és az autizmus között nem sikerült igazolni a kapcsolatot. A terápia állítólag eltávolítja a szervezetből a higanyt és más nehézfémeket, melynek súlyos mellékhatásai lehetnek, beleértve a halálos vesekárosodást is. A kezelés során egy kisfiúnak megállt a szíve, vélhetően azért, mert a terápia a kalciumot is kivonta a véréből, amely elengedhetetlen a szabályos szívműködéshez.

Hogy miért épp az autizmus a táptalaja a számtalan összeesküvés-elméletnek, és az ezekből fakadó, igencsak vitatható gyógymódoknak, akár egészségre is ártalmas hamis ígéreteknek, beavatkozásoknak, annak okát Sajó Eszter, a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány egyik szakmai vezetője, klinikai gyermek-szakpszichológus több mindenben látja. „Egyrészről az autizmus egy veleszületett fejlődési eltérés, és nem betegség, ezért nincs gyógymódja. Onnantól, hogy egy autizmusdiagnózis megszületik, a szülőnek el kell fogadnia, hogy a gyereke más, és abban a társadalomban, amiben ma élünk, sokkal nehezebb dolga lesz, mint a többieknek. Mivel autizmus spektrumban gondolkodnunk, ennek egészen drasztikus következményei is lehetnek egy súlyosabb állapotú gyerek esetén. Másrészt mivel újabb és újabb betegségekre talál a tudomány gyógymódot, a szülőben jogosan vetődik fel a kérdés, miért ne lehetne az épp felbukkanó módszer a legújabb tudományos áttörés.

A harmadik okot abban látom, hogy az autizmus olyan viselkedéses eltéréseket eredményez, amelyeket a tipikusan fejlődő emberi agy nem nagyon ért. Egy átlagos ember kisiskolás korára nagyjából érti a szociális világot, hogy ki mit és miért csinál körülötte, tudja például, hogy ha a tanító néni felemeli a hangját, akkor haragszik. Ezzel szemben az autizmusban érintettek főleg a szociális kapcsolatteremtés területén vannak hátrányban, ami sarkítottan fogalmazva az életben maradásunk feltétele. Nehéz elfogadnunk szülőként, hogy adott esetben a gyerekünk még az egyszerű simogatást sem érti, ezért érthető módon érzünk erős késztetést arra, hogy bármit kipróbáljunk, ami megszünteti ezt az állapotot.”

Az autizmus kezelésére ajánlott népszerű étrendi változtatások, diéták kapcsán a klinikai szakpszichológus elmondta, ezek a „kezelések” ártani ugyan nem ártanak, mint például az oltáskivezetés, de hitegetik a szülőket, és elveszik az energiát a valós lehetőségektől.

„Ha egy autista gyerek még ételintoleráns is, de ezt nem tudjuk róla, akkor eleve rosszabb lesz a közérzete, ami felerősítheti a viselkedésproblémákat. Ezért természetes, hogy ha megvonjuk tőle az allergéneket, akkor jobb lesz a közérzete, ezáltal pedig úgy tűnik, mintha az autizmus tünetei javulnának, noha csak a gluténérzékenységét csillapítottuk. Egy autista gyereknél viszonylag könnyű viselkedéses változásokat elérni, és aztán ezt tévesen, ok-okozatként összekötni egy hatóanyaggal, ahogy ez az MMR (mumpsz, kanyaró, rubeola) kombinált oltás és az autizmus tüneteinek megjelenése esetében is történt. Pedig nem az oltástól lesz autista a gyerek, hanem pont abban az életkorban, úgy másfél év környékén kerül olyan helyzetekbe, ahol az autizmus szociális-kommunikációs viselkedésben megnyilvánuló tünetei megmutatkozhatnak” – magyarázza Eszter, aki hangsúlyozza, az autizmus specifikus és szociális-kommunikációs gyógypedagógiai fejlesztése a hatékony beavatkozás; gyógypedagógiai eszközökkel enyhébb esetekben akár tünetmentes állapot is elérhető, de nincs egyetlen tuti módszer: a szakemberek egyénileg, konkrétan a gyerek nehézségeire fókuszálva fejlesztenek.

Húslevesfürdő központi idegrendszeri sérülteknek

Szigeti Katalin konduktor, korai fejlesztő 40 éves pályafutása során nem egyszer találkozott azzal, hogy a szülők a fejlesztés mellett nem bizonyítékon alapuló eljárásokkal dolgozó „csodagyógymódokhoz” fordultak, melyek közül számos nemhogy hatástalan, de egyenesen káros is volt, ráadásul igen borsos összegekért. „Volt, aki szike nélkül műtő manilai csodadoktorok kezére adta gyerekét, mások a darázscsípés-terápiát próbálták ki, és olyan is akadt, aki egy speciális cérnát fűzetett a gyerek tenyerébe, a bőr felszíne alá, arra számítva, hogy ez majd ellazítja a spasztikus (feszes) izomzatot, ám én nem tapasztaltam semmi ilyen hatást – mondja a szakember, aki kiemeli, a központi idegrendszeri sérülés nem betegség, hanem állapot, így nem is gyógyítható. – Fejlesztő terápiákkal, például konduktív pedagógiával, Dévény-módszerrel, gyógytornával javíthatunk a gyerek állapotán, aki így – persze állapotának súlyosságától függően – akár járni is megtanulhat segédeszközzel vagy anélkül. Tudni kell, hogy a fejlesztő terápia nem a »kelj fel és járj« elvén működik, ahogyan azt sokan elvárnák, ezért nem ritkán a gyereknek egész életén át szüksége lesz rá.”

Katalin azt meséli, a leghorrorisztikusabb módszer egy orosz természetgyógyászé volt, aki azt javasolta az anyának, hogy főzzön húslevest, ültesse bele a gyerekét, hagyja benne ázni, majd pár napig ismételgesse az eljárást ugyanabban a főzetben. A kislány mozgásállapotában ugyan változás nem történt, viszont bőrfertőzést kapott a levestől. „Fontosnak tartom elmondani, hogy a központi idegrendszeri sérült gyerek esetében még egy egyszerű talpmasszázs is veszélyes lehet. Ismertem olyan gyereket, akinél a masszázs epilepsziás rohamot okozott, hiszen a központi idegrendszeri sérülés olyan, mint egy nagy zsák – sajnos benne van annak a lehetősége, hogy epilepszia vagy más problémák is megjelenhetnek. A masszázs viszont kihozta a rohamot” – mondja a konduktor, megjegyezve, hogy a szülők a kezdeti lelkesedés után soha nem adtak visszajelzést arról, működött-e az adott „csodamódszer”.

Morfin a nyugtalan gyerekeknek, heroin köhögésre

Bár az egészségügyi csalások az internet korában virágkorukat élik, évszázadokkal ezelőtt sem voltak ritkák a kétes eredetű termékek és kezelések – igaz, maguk az orvosok és gyógyszerészek sem voltak tisztában a kockázatokkal. Ilyen volt például Mrs. Charlotte N. Winslow ápolónő szirupja nyugtalan csecsemők számára az 1800-as évek közepén. A szirup elsődleges összetevői a morfin és az alkohol voltak, nem is kis mennyiségben – egy teáskanálnyi szirup elegendő mennyiségű morfint tartalmazott ahhoz, hogy megöljön egy gyereket, ezért különösen riasztó, hogy Mrs. Winslow hat hónaposnál idősebb gyermekeknek három-négy teáskanállal javasolt naponta. Bár statisztika nem született a „nyugtató” szirup használata miatt elhunyt gyermekek számáról, vélhetően több ezren haltak meg túladagolás, morfinfüggőség vagy elvonási tünetek miatt.

Hogy akkor miért is adták ezt a gyerekeknek? Ma, amikor visszatekintünk a történelemre, magától értetődőnek vesszük a gyógyszereken lévő címkéket, melyek egyértelműen meghatározzák az összetevőket, ám az 1800-as években ez még nem volt így: az emberek bíztak a gyógyszerészekben, ezt a bizalmat pedig a reklámok is megtámogatták, nem beszélve arról, hogy abban az időben még nem voltak ismertek a morfin veszélyes hatásai. Ezért is fordulhatott elő, hogy a 19. században heroint tartalmazó aszpirint javasoltak köhögéstől és megfázástól szenvedő gyerekeknek.