A férj: egy kő
Tracey Emin brit művész 2015-ben kötött házasságot egy kővel, melyet franciaországi házának kertjében talált. A ceremónia zártkörű volt, az inspirációjáról azonban a művész nyíltan beszélt. A nő olvasta II. János Pál pápa és Anna-Teresa Tymieniecka filozófus szenvedélyes, személyes hangulatú levelezését, mely sosem vezetett fizikai kapcsolathoz. Ennek kapcsán elgondolkodott a spirituális és a fizikai kapcsolatokról a saját életében, majd úgy döntött, hogy elköteleződéssel szentesíti azt a szellemi kapcsolatot, mely a kőhöz fűzi. Saját bevallása szerint házastársában azt szereti, hogy nem megy sehová és ha rossz napja van, szívesen gondol rá.
A feleség: egy asztmás macska
2010-ben a német Uwe Mitzscherlich-kel közölte az állatorvos, hogy 10 éves, asztmás macskájának, Ceciliának már nincs sok ideje hátra. A férfi ekkor döntötte el, hogy feleségül veszi a bársonytalpút. Mivel azonban az ember és állat közötti házasságkötés Németországban sem legális, ezért Mitzscherlich 300 euróért felbérelt egy színésznőt, aki összeadta őket.
A férj: Robert Pattinson kartonbábuja
2014-ben az akkor 25 éves, amerikai Lauren Adkins feleségül ment Robert Pattinson életnagyságú kartonbábujához, mely az Alkonyat-filmek Edward Cullenje szerepében ábrázolta a színészt.
Lauren gyerekkora óta odavan a romantikus történetekért, tinilányként pedig abban reménykedett, hogy az iskolabálon találja meg álmai férfiját, mint a tinifilmekben. Ez azonban nem történt meg. Azután sem javult a helyzet, hogy főiskolára ment, és elköltözött otthonról. A randevúi sorra kudarcba fulladtak, ugyanis egyetlen fiút sem talált ideálisnak.
Ezek után talált rá az Alkonyat-könyvekre és a filmre, illetve álmai vámpírjára. A karton Pattinsonra egy lemezboltban bukkant rá, rögtön meg is vette, majd hazavitte, és egész éjjel le sem tudta venni róla a szemét. Az esküvő ötlete Adkins egyik barátnőjének fejéből pattant ki. A ceremóniára Las Vegasban került sor – hiszen csak ott vállalták el –, Lauren álmai ruhájában állt az oltár elé, majd az 50 fős násznépnek fogadást is adott. Ezután a “pár” nászútra utazott Los Angelesbe.
A feleségek: fák
Richard Torres perui színész és környezetvédő aktivista 2013 óta több fát is feleségül vett. Minden egyes esküvőn gyűrűt húzott a fa egyik ágára és megcsókolta azt. Az első nejével hazájában házasodott össze, majd pár hónappal később Argentínában is nőül vett egy újabb fát. A következő esküvőjére egy év múlva, Kolumbiában kerített sort. 2016-ban aztán egy valódi hírességet is nőül vett: a mexikói Árbol del Tule-t, vagyis a Föld legvastagabb törzsű fáját. 2018-ban Guatemalában aztán újabb esküvőre került sor. A férfi a fejébe vette, hogy folytatja a fákkal házasodást, hozz ezzel is felhívja a figyelmet a környezet megóvásának fontosságára.
A férj: egy 300 éve halott kalóz szelleme
A negyvenes éveiben járó Amanda Teague 2018 elején, egy sámán által lebonyolított szertartáson ment hozzá egy 300 éve halott kalóz szelleméhez, akivel még 2014-ben ismerkedett meg. Az ír nő olyannak képzelte a kalózt, mint Jack Sparrow, ezért vette fel a Sparrow vezetéknevet is. Nyilatkozataiban azt állította, hogy a kapcsolatuk, eltekintve attól, hogy a férfi nem látható, épp olyan, mint más pároké, és szoktak szexelni is. Sőt egyszer, amikor kimaradt a menstruációja, azt hitte, hogy teherbe esett a kísértettől.
A kapcsolat azonban mégsem bizonyult tökéletesnek. A nő ugyanis nem egészen egy évvel az esküvő után a közösségi oldalán jelentette be, hogy válik a kalóz kísértetétől, mivel az erőszakosan kezdett viselkedni és meg akarta ölni őt.
Még több különös pár
- Szexrobot barátnőjét veszi feleségül az ukrán testépítő
- Beleszeretett egy hídba, hozzáment feleségül az ausztrál nő
- Feleségül ment egy fához, Bodzafáné lesz az új neve