Család

Egy halott kalóz szelleméhez ment feleségül egy nő

Egy ír nő egy 300 éve halott kalóz kísértetében találta meg a lelki társát.

Egy 45 éves ír nő, Amanda Teague belefáradt a tökéletes férfi keresésébe, ezért feleségül mert egy 1700-as éveben élt és halt, Jack nevű kalóz szelleméhez.

Az esküvőt egy hajón tartották, az ír partoknál, és részt vett rajta az ara családja és barátai.

A nő azt mondja, a kísértettel 2014-ben ismerkedett meg, amikor érezte, hogy spirituális energia fekszik mellette az ágyban, és rájött, hogy tud vele kommunikálni. Elárulta azt is, hogy a szellemmel randevúzni jártak, közösen tévéztek, voltak vitáik, és szexeltek is. Akár egy átlagos pár.

„Ő a lelki társam. Nagyon boldog vagyok. Számomra ez a tökéletes kapcsolat” – mondta Teague, és hozzátette azt is, hogy rengeteg ember van, aki nem ismeri a spirituális kapcsolatokat, így nem is tudja, hogy számára ez lenne a megfelelő. Nekik akar üzenni.

A nő egyébként profi Jack Sparrow-imitátorként dolgozik, és a férjét is olyannak képzeli, mint A Karib-tenger kalózai Jackje. 

Amandának volt már egy korábbi házassága, egy eleven, hús-vér férfival is, akinek öt gyermeket szült.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top