„Sosem voltam szerelmes a férjembe, mégis hozzámentem” – Egy boldogtalan anya vallomása

Azok szemében, akik kívülről nézik, tökéletes az életünk, a látszat azonban csal: ebben a házasságban csak a férjem boldog és szerelmes, én soha nem voltam egyik sem.

Bagaméri Viki

2023. Január 21.

A 41 éves feleség, aki a meglehetősen rövid C. nevet választotta magának, amikor kendőzetlen őszinteséggel mesélt több mint tízéves párkapcsolatáról, a világhálón tárta fel érzéseit. Egyszerre gyötörte a bűntudat és a szégyen, mielőtt szavakba öntötte volna mindazt, ami a fejében kavargott: még magának sem volt könnyű bevallania, hogy úgy ment hozzá a férjéhez és szült neki két gyereket, hogy sosem volt belé szerelmes.

Házasság, gyerekek, őrlődés

„Tizenkét évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, nem sokkal azután, hogy véget ért egy zűrös kapcsolatom. Addigra úgy összetört a szívem, hogy már nem tudtam hinni a szerelemben. Túl sok fájdalom és csalódás ért ahhoz, hogy bízzak benne, nekem is tartogat a sors egy igazit.

Aztán belépett az életembe ő, aki a kedvességével minden nap meg tudott lepni. Sosem éreztem úgy, hogy elveszítem a fejem, ha meglátom vagy ha rá gondolok, helyette viszont ott volt az a megnyugtató stabilitás és kiszámíthatóság, amit korábban hiába kerestem. Elég jól éreztem magam mellette ahhoz, hogy elhiggyem, ennél többet-jobbat nem is kívánhatnék.

Imponált, hogy ő viszont odáig volt értem, jobban, mint azelőtt bárki más. A folytatás nem is alakulhatott volna másképp: összeházasodtunk és született két csodálatos gyerekünk. Azok szemében, akik kívülről nézik, tökéletes az életünk, a látszat azonban csal: ebben a házasságban csak a férjem boldog és szerelmes, én soha nem voltam egyik sem.

Próbáltam beleszeretni, de sehogy sem ment, mostanra pedig elviselhetetlennek érzem a helyzetem. Olyan, mintha egy kalitkába zárva élnék, aminek jó messzire hajították a kulcsát. Tudom, hogy csak én tehetek arról, hogy ide jutottam, borzasztó bűntudatot és szégyent érzek miatta.

Újra szerelmes akarok lenni valakibe, szenvedéllyel akarok szeretni, ahogy fiatalabb koromban tettem, de ehhez már késő. Nem tudom elképzelni, hogy kilépjek ebből a kapcsolatból, ugyanakkor azt is tudom, hogy ha benne maradok, az szép lassan felőröl

– osztotta meg kételyeit C.

Fotó: Getty Images

Fájdalmas igazság: nincs örökké tartó, lángoló szerelem

Praxisában Dr. Kovács Péter szexológus rengeteg olyan nővel és férfival találkozott, aki a szerelemről azt gondolta, hogy pontosan úgy talál rá, ahogyan a mesékben szokás: fellobban a láng, fülig szerelmesen egybekelnek és boldogságban élnek, míg meg nem halnak.

„A napjainkban széles körben elterjedt – már-már túlzottan – tudatos életmódnak köszönhetően a szerelemre és a szexre sokan kizárólag örömforrásként tekintenek, amivel nehezen összeegyeztethetők a párkapcsolati problémák, a kapcsolati hullámvölgyek. A legtöbben elfelejtették, hogy a szerelem tulajdonképpen a természet fegyvere az intelligencia ellen. Amikor félretesszük az észérveket, és hagyjuk, hogy az érzelmeink vezessenek, szinte úgy érezzük magunkat, mint aki kábítószer hatása alatt áll, sőt akár függővé is válhatunk. Az elsöprő erejű szerelem minden más gondolatot kiver a fejünkből, és semmire nem tudunk gondolni, csakis a választottunkra. Ez a felfokozott állapot idővel aztán elcsendesül, és a kapcsolat egy újabb szakaszba lép, amelynek szintén megvannak a szépségei” – magyarázza a szakember, majd hozzá is teszi, hogy aki folyton erre a szenvedélyes, lángoló időszakra vágyik, pontosan úgy tesz, mintha nem lenne tisztában az évszakok váltakozásának törvényszerűségeivel.

Tudom, hogy sokaknak nem tetszik, de a helyzet az, hogy folyamatos, örökké lángoló szerelem nincsen. A párunk iránti újabb és újabb fellángolások azonban fenntarthatják a boldogságot, és így ideális esetben mindketten jól érezhetjük magunkat a kapcsolatban. Ösztöneink egyszerűen így vannak programozva, vagyis teljesen természetes, hogy változó intenzitással lelkesedünk a párunkért

– folytatja a szexológus, aki szerint érdemes energiát fektetni abba, hogy megtaláljuk a boldogságot a kapcsolatunkban.

Fotó: Getty Images

Nem rosszabb, csak más

Az összetartás és összetartozás egyik legfontosabb jele, ha a párunkat látva örömet érzünk, és elmosolyodunk. Ugyanezt érdemes figyelnünk a társunkon is: ha boldogan fogad bennünket még a szürke hétköznapokon is, tudhatjuk, hogy jó helyen vagyunk mellette. Ha úgy látjuk, hogy már nem okoz neki boldogságot a jelenlétünk – vagy minket nem tölt el jó érzéssel a közelsége –, akkor érdemes átgondolni a kapcsolat jövőjének alakulását.

Az alábbhagyott lelkesedés még nem jelenti azt, hogy mindennek vége, a figyelmet viszont felhívja arra, hogy a kapcsolat egy olyan törékeny szakaszhoz érkezett, amelyben a folytatást nagyban meghatározza, hogy a felek ragaszkodnak-e egymáshoz, intelligensen közelítenek-e a problémákhoz, és megértőek-e egymással. Ha sikerül átlendülni a holtponton, nem szabad azt várni, hogy minden olyan legyen, mint a legelején, mert az az időszak már nem fog visszatérni. Ez az új szakasz újabb szépségeket – és egyidejűleg újabb nehézségeket is – tartogat, de egy hosszútávú kapcsolat éppen ettől igazán izgalmas.

Ha egy zátonyra futott kapcsolatban tétlenül szemléljük az eseményeket, és nem teszünk azért, hogy a dolgaink rendeződjenek, maguktól nem fognak megoldódni. Ha viszont mindkét fél tudatosan törekszik arra, hogy helyrehozza a dolgokat, a szerelem fellángolhat, és a kötelékek megerősödhetnek. A titok nyitja az, hogy tudjuk, minden kapcsolatban előfordulnak zűrzavaros időszakok

– hangsúlyozza a szakértő, aki úgy véli, hogy ha mégis a különválás mellett dönt egy pár, időt kell adni a lelki sebek begyógyulásához.

Fotó: Getty Images

Hosszúra nyúlt gyászév

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy egy kapcsolat lezárását követően átlagosan két év múlva talál ránk ismét a szerelem, de ez akár jóval későbbre is tolódhat, ha az illető mélyen őrzi a szívében a bánatot. Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyi ideig nem is kötnek új ismeretségeket az egyedülállóvá vált nők és férfiak, annak a veszélye azonban igen erősen fennáll, hogy így nem tudnak 100 százalékban jelen lenni a kapcsolatban. Minden bizonnyal ez történt az érzéseit feltáró anyukával is: a kelleténél hamarabb ugrott fejest egy új kapcsolatba, anélkül, hogy túltette volna magát korábbi sérelmein.

Amikor pont kerül egy kapcsolat végére, ugyanolyan gyászfolyamaton kell végigmennünk, mint amikor meghal valaki, aki nagyon közel állt hozzánk. Akárhogy is végződőtt a lezárult kapcsolat, ugyanúgy el kell gyászolnunk, mint azt a szeretett személyt, akivel már nem találkozhatunk. A szakítást követő „gyászévet” körülbelül egyéves keresési periódus követi, mire megtalálhatjuk a következő, szívünknek kedves partnert, akivel remélhetőleg már szerencsésebben alakulnak a dolgok.

Ám mint mindenben, ebben is különbözőek vagyunk. Akadnak olyanok, akik jóval rövidebb idő után túl tudják tenni magukat az előző kapcsolatukon, mások viszont az átlagosnál hosszabb ideig lógatják az orrukat. A mély szomorúság idővel a mindenapok részévé válik, amibe előbb-utóbb az érintett is belefárad, és elérkezettnek látja az időt arra, hogy újult erővel vesse bele magát a társkeresésbe.

Már attól, hogy meghoz egy ilyen döntést, kiegyensúlyozottabbá válik, hiszen végre leteheti az önsajnálat nyomasztó terheit. Ebben a felszabadult, ellazult állapotban sokkal könnyebb bevonzani az új szerelmet, hiszen egy pozitív kisugárzású emberre többen felfigyelnek, mint arra, aki a múlton rágódik.

Nyitókép: Getty Images