nlc.hu
Horoszkóp

Ezért nem találod az igazit

Ezért nem találod az igazit a horoszkóp szerint

Egy kapcsolat kezdetén mindenki hajlamos lehet újdonsült párjában csak a pozitív tulajdonságait látni, ahogyan önmagából is a lehető legtöbb jót mutatja, pedig valójában senki sem tökéletes.

Kos

Igazi szabad szellem, aki nehezen viseli el a kötöttséget és a korlátokat. Az egyedüllétben is megtalálja a pozitívumokat, vagyis a Kos akkor sem lógatja az orrát, amikor éppen nincs mellette senki – sőt sokszor kifejezetten élvezi a szabadságot! 

Bika

Sokszor azért nem találja a párját, mert túl magasra teszi a mércét. Ez alapvetően nem is jelent gondot, ám el kell fogadnia, hogy ezzel a hozzáállással jóval nehezebb párra lelni. A szerelmes Bika apait-anyait belead egy párkapcsolatba és a másiktól is ezt várja, sokszor sajnos hiába.

Ikrek

Szeret az árral úszni, és semmit nem erőltet, ami nem megy, így a kihívásokban bővelkedő, alkalmazkodást igénylő párkapcsolatok láttán inkább menekülőre fogja. Az Ikrek a pillanatnak él, sosem kötelezi el magát csak azért, mert a környezete azt várja el tőle. 

Rák

Gondosan megválogatja, kit enged közel magához, ha kell, inkább hosszú ideig vár az igazira. A baj csak az, hogy könnyen kifuthat az időből, ugyanis a Rák azt vallja, hogy sokkal jobb egyedül lenni, mint rossz társaságban vagy mellőzötten. 

Ezért nem találják a szerelmet a csillagjegyek

Fotó: Getty Images/Javier Zayas Photography

Oroszlán

Szentül hiszi, hogy az ellentétek vonzzák egymást, ezért – míg mások a hozzájuk hasonló párt keresik – az Oroszlán azt várja, hogy olyan társra találjon, aki az ő szöges ellentéte. Azt vallja, párjával csak így egészíthetik ki egymást tökéletesen, azzal viszont nem számol, hogy az ilyen kapcsolat sok összetűzést is hoz magával.

Szűz

Ő sem szűri össze a levet akárkivel, mielőtt szerelembe esne, alaposan szemügyre veszi, kivel is hozta össze a sorsa. A Szűz különleges elvárásainak nem könnyű megfelelni, leginkább azoknak van esélye nála, akik intelligensek és szórakoztatók, nem mellesleg képesek megugrani a magasra helyezett lécet.

Mérleg

Bár az egyik legmegbízhatóbb csillagjegy, a Mérleg nehezen bízik meg másokban. Cseppet sem bánja, amikor hosszúra nyúlik az ismerkedős szakasz a komoly elköteleződés előtt. Azért ilyen óvatos, mert úgy gondolja, jobb félni, mint megijedni.

Skorpió

Rendkívül elszánt és határozott típus, amikor nem foglalt a szíve, teljes erőbedobással veti bele magát a munkába, és ezen a téren törekszik az önmegvalósításra. A Skorpió sokszor akkor sem helyezi a fontossági sorrend végére a karrierjét, amikor úgy igazán szerelembe esik.

Nyilas

Nehezen tudja elképzelni, hogy valakiért teljesen feláldozza önmagát és a szabadságát, éppen ezért a Nyilas olykor hajlamos lehet még a kákán is csomót keresni. Arról persze nincs szó, hogy hallani sem akar a párkapcsolatról, de a szinglilét sincs ellenére.

Bak

Sokszor olyan hűvös, akár egy jégcsap, így esze ágában sincs kéz a kézben andalogni másokkal. A Bak nehezen mond le a szabadságáról, sokszor még akkor is szeretne egyedülállóként létezni, amikor pedig már tartós kapcsolatban él  a párjával.

Vízöntő

A függetlenség rendkívül fontos számára, így azt az élet minden területén, így a szerelemben is előtérbe helyezi. A Vízöntő szeret a saját feje után menni, szinte rosszul van a gondolattól is, hogy valaki más diktál neki. Márpedig egy kapcsolatban néha ez is elkerülhetetlen…

Halak

Hajlamos arra, hogy a maga kreálta álomvilágban éljen, ahová nem is olyan könnyű beférkőznie a társának. Ha netán mégis sikerül, akkor sem olyan egyszerű kiigazodni a Halakon, akinek ráadásképp nagyon fontos, hogy megőrizze a személyes mozgásterét a párkapcsolatban is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top