Ne a tinivel kiabálj, ha tehetetlennek érzed magad

Kun Gabi | 2020. Július 26.
Gyakori reakció a szülők részéről, hogy a tini gyerekre lesznek mérgesek, ha tehetetlennek érzik magukat. Hogyan lehet megoldani ezt a helyzetet?

Dr. Alisa Crossfield klinikai szakpszichológushoz sok tini jár terápiára, a többségüktől már meghallgatta ugyanazt a családi konfliktust, melynek során a szülők mérgesek lesznek a tinire, ha tehetetlennek érzik magukat. Egy jellemző konfliktust írt le példának: „Egy páciensem mesélte, hogy összeveszett egy barátnőjével, amiért nagyon szomorú volt, a szülei segítőkészen álltak hozzá, tanácsokkal látták el, ami teljesen jó reakció a részükről. Ám sajnos egy szippogó tini nem arról híres, hogy logikusan gondolkodik és jól fogadja a tanácsokat, még akkor sem, ha amúgy egyetért azzal, amit a szülei mondanak, az érzelmei általában átveszik felette az irányítást. Ebben a konkrét esetben is ez történt, nem nyugodott meg a tini a szülők tanácsaitól, akik emiatt mérgesek lettek rá és kiabáltak vele.”

A tehetetlenség következménye a düh

Érthető a szülők frusztrációja, hiszen minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült segíteni a gyerekükön, azaz tehetetlennek érezték magukat, ebből alakult ki a düh és kiabálás. Általános reakció ez az embernél, hogy a tehetetlenség érzésére dühvel reagál, még erősebb ez a gyerekeinkkel szemben, mert kötelességünknek érezzük, hogy megvédjük őket minden rossztól. Persze a tini szemszögéből nézve nincs semmi értelme, ha ilyenkor kiabálnak vele a szülei, mert pont az ellenkezőjét, együttérzést várna tőlük, és a kiabálástól csak cserbenhagyva, magányosan érzi magát. 

A tini érzelmileg labilis, fordulj felé együttérzéssel (Kép: Unsplash)

Mit lehet tenni ezzel a helyzettel?

A szakember szerint elsősorban az lenne a fontos, hogy szülőként emlékezzünk arra, milyen volt kamasznak lenni. Ha előhívjuk a saját emlékeinket, sokkal megértőbbek leszünk a tini érzelmi viharaival is. De azért adott még a pszichológus pár hasznos tippet, amit érdemes megfontolni, ha tini gyereket nevelsz.

1. Vedd észre, ha tehetetlennek érzed magad

Ha tudatában vagy a saját érzelmeidnek, hogy milyen gondolatok nyomán ébred benned düh, akkor jobban tudod kontrollálni a reakciódat. Ebben az adott szituációban, ha tudatosítod magadban, hogy tehetetlennek érzed magad, máris csökken benned a düh és könnyebben átveszi a helyét az együttérzés.

2. Mély levegő

Amikor érzed, hogy egyre mérgesebb vagy a tinire, hagyd el a helyszínt és lélegezz mélyeket. Gondolj arra, hogy nem segítesz a gyereken, ha kiabálsz vele, sőt, rontasz a helyzeten.

3. Engedd el a tini kezét

Ha tini gyereked van, gyakorolni kell az elengedést. Már nem lehet és nem is kell mindentől megvédeni, és megoldani az életét. Szüksége van arra, hogy saját döntéseket hozzon, tapasztalatot gyűjtsön, olykor azzal segítesz neki, ha nem fogod a kezét olyan szorosan.

4. Öleld meg

A pszichológus tini páciensei közül a többség annyit szeretne csak, ha a szülei megölelnék, amikor szomorú. Nem kell mindig tanácsokkal elhalmozni, egy öleléssel a tudtára adhatod, hogy nincs egyedül és számíthat rád a bajban.

Még többet a tinikről:

Exit mobile version